Nagyvilág

Francia bíboros is tudhatott pedofil papokról

A vád szerint tudomásuk volt arról, hogy egy pap a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben szexuálisan molesztált cserkészeket, de nem jelentették a hatóságoknak – állítólag egy bíboros is érintett az ügyben. Az AFP francia hírügynökség úgy tudja, veszélyeztetés és feljelentés elmulasztása miatt indult eljárás.

A most a hetvenes éveiben járó Bernard Preynat csaknem húsz éven át vezetett egy cserkészszövetséget. Január 27-én kezdődött ellene eljárás, miután beismerte tetteit. Ügyvédje szerint Preynat közölte a bíróval, hogy “az egyházi hatóságok 1991 óta ismerték a tényeket”.

Az áldozatok helyi szervezete elítélte, hogy a pap évtizedeken át büntetlen maradhatott, és az olasz maffiában szokásos hallgatási fogadalom fogalmát használva tettét omertának nevezte. Philippe Barbarin lyoni püspök egy februári interjúban arról beszélt, hogy “2007-2008 táján” értesült a pap “viselkedéséről”.

A Vatikán korábban arra az álláspontra helyezkedett, hogy az az egyházi elöljáró, aki más parókiára helyez át egy papot, noha tudja, hogy pedofil, lelkiismeretlen, s a legjobb, ha lemond.

Barbarin környezetéből egy neve mellőzését kérő forrás viszont rámutatott, hogy a bíborosra ez az állásfoglalás semmiképpen sem vonatkozhat, mert ő már az első feljelentést megelőzően, amint az első áldozattal találkozott, felfüggesztette Preynat-t, s Róma állásfoglalását is kérte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik