Nagyvilág

Gyerekkatonákat képez magának az ISIS az árvákból

A mészárosok videón fényezik a saját árvaházaikat, ahol vidáman játszadozhatnak Allah csemetéi. Aztán jön a fekete leves, a kötelező napi katonai gyakorlat.

Újabb Iszlám Állam-propagandavideó bukkant fel az interneten, ami kiütötte sokaknál a biztosítékot. A Közel-Kelet halálszektája ezúttal azt mutatja be, hogy farag hű katonákat magának az árvaházak lakóiból – írja a brit Sun.

A három perces videón először az látható, hogy a vidám kisfiúk és kislányok hogy játszadoznak, majd jön a váltás: immár egy katonai kiképzésen találjuk a kicsiket. Kúsznak-másznak, taktikai tanácsokat fülelnek, és már bőven nem az éneklésen és csúszdázáson van a hangsúly.

Az ISIS régóta hírhedt amiatt (is), hogy előszeretettel vet be gyerekkatonákat, sőt akár propagandavideókban is felhasználja őket. Nemrég egy 12 éves lány hajtott végre kivégzéseket egy felvételen.

Az ISIS azonban korántsem olyan erős már, mint régen, az ilyen videók épp arra szolgálnak, hogy mindenki lássa, mennyire uralják területeiket. Pedig egyre több beszámoló érkezik arról, hogy rendes harcosaikat is alig tudják fizetni, tömegesek a dezertálások, általános a közszolgáltatások és az élelem hiánya. Eközben a frontokon is szorulnak vissza, nemrég Ramádit foglalták el tőlük az iraki erők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik