Nagyvilág

Tusk: keményen dolgozunk, de kell még egy kis idő

Az Európai Tanács elnöke a török kormányfővel tárgyalt a menekültkérdésről a jövő hétfői uniós-török csúcstalálkozó küszöbén.

“Mindketten egyetértettünk abban a tényben, hogy túl nagy a menekültek áradata, és további intézkedésekre van szükség. Amúgy nem számokról van szó, hanem arról, hogy teljesen lecsökkenjen és teljesen megszűnjön ez a szomorú jelenség” – mondta a két politikus közös sajtótájékoztatóján Tusk.

“Törökország dolga eldönteni, hogy melyek a legjobb eszközök az áradat feltartóztatására” – tette hozzá, de megemlítette, hogy Európában sokan látnának szívesen egy olyan mechanizmust, amelynek révén “gyorsan és nagy méretekben” lehetne visszaküldeni a migránsokat Törökországba. “Ez hatékonyan felszámolná az embercsempészek üzleti modelljét” – mondta.

Ahmet Davutoglu arra panaszkodott, hogy “nem Törökország és nem Európa felelős a szíriai válságért, de Törökország és az Európai Unió viseli a következményeket”. A miniszterelnök azt ígérte, hogy országa végrehajtja a tavaly novemberben az unióval kötött megállapodást a migránsok feltartóztatásáról.

Az Európai Tanács elnöke megköszönte a török erőfeszítéseket, és kijelentette: “Törökország, ugyanúgy, mint az Európai Unió keményen dolgozik az ügyön, de kell még egy kis idő”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik