Nagyvilág

Halálra gázolta hároméves fiát egy anyuka

A baleset azután történt, hogy a Hubei tartományban élő nő hazafelé készült, miután barátaival, és két fiával megvacsorázott egy szálloda éttermében. A helyi sajtóban megjelent hírek szerint a nő éppen meg akart állni autójával a hotel bejárata előtt, hogy felvegye két gyerekét és hazainduljanak, amikor elgázolta hároméves fiát, és egyik barátját.

A beszámolók szerint a nő a fék helyett véletlenül a gázpedálba taposott bele, és az autó nagy sebességgel előrelendült, elütve a szálloda bejáratánál álló gyereket. A kisfiú olyan súlyos mellkasi és fejsérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A nő barátja a lábán sérült meg.

autó baleset02

A rendőrség közlése szerint az anyuka teljesen összeomlott a baleset után, és egyelőre nincsen olyan állapotban, hogy segíteni tudja a balesetet vizsgáló rendőrök munkáját. A vacsora egyik résztvevője szerint a nő az este csak alkoholmentes italokat ivott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik