Nagyvilág

Bin Laden attól félt, hogy felesége fogsorába lehallgató berendezést építettek

Az al-Kaida vezetőit rendkívüli módon aggasztotta, hogy soraikba kémeket küldtek, drónokkal és titkosszolgálati figyelték a mozgásukat. Legalábbis erről tanúskodnak azok a dokumentumok, amelyeket Oszama bin Laden pakisztáni rejtekhelyén találtak az amerikaiak, és amelyek közül több mint száznak a titkosságát most oldották fel Washingtonban. Bin Laden állatólag aggódott amiatt, hogy a felesége fogsorába lehallgató berendezést építettek be.

2015 májusa óta ez a második “adag” dokumentum, amelyet nyilvánosságra hoznak az Oszama bin Laden rejtekhelyén talált iratokból. A most hozzáférhetővé tett feljegyzések többsége 2009 és 2011 között készült, s angol fordításban is rendelkezésre áll. Kiderül belőlük, hogy az al-Kaida rendíthetetlenül a globális dzsihád kirobbantását szorgalmazta, ugyanakkor Pakisztánban és Afganisztánban rejtőzködő vezetői többféle, a terrorszervezet ellen irányuló akcióval számoltak.

Az egyik dokumentumból például kiderül, hogy Oszama bin Laden figyelmeztette azokat az al-Kaida-tagokat, akik túszokat ejtettek Afganisztánban, hogy vigyázzanak, mert lehet, hogy a váltságdíjat tartalmazó táska követő-berendezéssel van felszerelve. A pakisztáni égbolton cirkáló, fegyverekkel ellátott amerikai drónok miatt pedig arra intette Pakisztánban lévő terrorista társait, hogy csakis akkor hagyják el bérelt otthonaikat, amikor borús az idő.

Egy másik feljegyzésében Bin Laden amiatt aggodalmaskodott, hogy a felesége fogorvoshoz ment Iránba, s ott esetleg mikrochipet ültettek a fogsorába. “Egy ilyen mikrochipnek a mérete búzaszemnyi sincs”, jegyezte fel a terrorista vezér, aki Abu Abdallah néven írta alá jegyzeteit és üzeneteit.

2011 májusában az egyik helyettesét, Abdel Rahmant arra figyelmeztette, hogy legyen nagyon óvatos az al-Dzsazíra televízió riporterével, mert lehet, hogy a felszerelésébe az amerikaiak lehallgató és követőberendezést szereltek be.

A dokumentumokból kiderül az is, hogy az al-Kaida vezetői a 2001. szeptember 11-i merényletek tizedik évfordulójára médiakampányt terveztek. 2011. április végén pedig, alig négy nappal az amerikaiak rajtaütése előtt, bin Laden az “arab tavaszról” készített irománya közzétételére készült.

Az amerikai kormányzat drónokkal végrehajtott csapásai és más, titkosszolgálati hadműveletei nyomán az al-Kaida több vezetője vesztette életét, és 2011. május elején az amerikai haditengerészet különleges egysége bin Ladent is likvidálta. Azóta a terrorszervezet tevékenysége lanyhult, s helyét az Iszám Állam nevű terrorszervezet foglalta el.

(Washington Post, New York Times, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik