Nagyvilág

A lengyelek elfogadtak egy törvényt a NATO gyorsreagálású erőinek bevetéséről

A NATO gyorsreagálású erőinek lengyelországi műveleteit lehetővé tevő törvénymódosítási javaslatot fogadott el kedden a lengyel kormány, az új jogszabály a Readiness Action Plan (RAP) elnevezésű szövetséges készenléti akcióterv megvalósítását segítené majd elő.

A lengyel nemzetvédelmi tárca által kidolgozott, a lengyel parlamentben előterjesztendő javaslat módosítja az idegen fegyveres erők lengyelországi tartózkodásának elveiről szóló jelenlegi előírásokat.

Az új jogszabály lehetővé tenné, hogy a szövetséges erők békeidőben “hadgyakorlattól eltérő” katonai műveleteket hajtsanak végre Lengyelországban. Az előterjesztők szerint ez lehetővé teszi, hogy a NATO, illetve az Európai Unió alakulatai “megelőző, elriasztó, illetve a magas készenlétű erők bevetését megkövetelő műveleteket” hajtsanak végre Lengyelország területén és légterében.

A törvénymódosítás szerint a lengyel államfő szükség esetén – a nemzetvédelmi miniszter javaslatára és a kormányfő beleegyezésével – engedélyezheti a tagállamok alakulatainak lengyelországi jelenlétét, és a lengyel hadsereggel azonos hatáskörrel ruházhatja fel ezeket. Az államfői engedély többek között a katonai jelenlét célját, az idegen fegyveres erők tevékenységi körét írná le.

A törvénymódosítás azért vonatkozik békeidőre, mert háború esetén már az Észak-atlanti Szerződés ötödik, a kollektív védelemről szóló cikkelye alkalmazandó. A NATO a főleg a szövetség déli és keleti szomszédságában megváltozott biztonsági környezetre reagálna a RAP-tervvel. A júliusi varsói NATO-csúcstalálkozót előkészítő lengyel kormány egyik prioritásának tartja a NATO tartós lengyelországi jelenlétének megvalósítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik