Nagyvilág

Házkutatást tartanak Jaruzelski özvegyének házában

Az 1981-es lengyel hadiállapot felelősének egykori varsói villájában állambiztonsági iratokat keresnek.

Házkutatást tartanak a nácizmus és kommunizmus bűneit vizsgáló lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének ügyészei Wojciech Jaruzelski tábornok özvegyének varsói villájában. Jaruzelski nevéhez fűződik az 1981-es hadiállapot kihirdetése.

Sajtóértesülések szerint az akció azzal lehet összefüggésben, hogy az intézet azt vizsgálja: a múlt század 40-es és 50-es éveinek fordulóján valóban beszervezte-e Jaruzelskit a kommunista katonai elhárítás, és ha igen, milyen körülmények között. Múlt hétfőn hat doboznyi állambiztonsági dokumentum került elő Jaruzelski legközelebbi munkatársának, Czeslaw Kiszczak volt kommunista belügyminiszternek a házában, ezek között volt az a dokumentum, ami arra utalt, hogy Lech Walesa munkásvezér és későbbi államfő együttműködhetett a kommunista belbiztonsággal.

Az elmúlt napokban történészek rámutattak: valószínű, hogy más volt kommunista tisztségviselők, illetve hozzátartozóik birtokában is vannak iratok, melyeket a lengyel jog szerint kizárólag a Nemzeti Emlékezet Intézetének levéltárában lehetne őrizni. Ugyanakkor többen megkésettnek tartják az intézkedést, rámutatva arra, hogy az 1989-es rendszerváltás idején és az azóta eltelt években is semmisítettek meg kommunista állambiztonsági iratokat.

Piotr Gontarczyk történész arról írt a Wprost című lapban hétfőn, hogy Jaruzelski még a rendszerváltás előtt meghamisította, majd 1990-ben a rendszerváltás utáni első lengyel államfőként részben megsemmisítette a saját személyére vonatkozó dossziékat.

A 2014-ben elhunyt Jaruzelski ellen halála előtt több eljárás indult. 2007-ben azért akarták felelősségre vonni, mert az 1981-ben bevezetett hadiállapot során több tucat embert megöltek és mintegy tízezret internáltak. 2011-ben a pert a tábornok egészségi állapota miatt megszüntették, de 2012-ben a varsói bíróság kimondta, hogy a hadiállapotot a Jaruzelski által irányított egyik „titkos bűnszövetkezet” tagjai vezették be törvénytelenül azért, hogy felszámolják a Szolidaritás független szakszervezetet és megőrizzék saját hatalmi pozíciójukat. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik