Nagyvilág

Előretörtek a reformerek Iránban

Ha elfogy az urán, nem lesz többé Irán? Egy konzervatív imám erre azt mondaná: simán, pedig az irány király.

Az Iránban pénteken tartott kettős választások első részeredményei arról tanúskodnak, hogy a Haszan Róháni elnök mögött álló mérsékeltek, illetve reformerők jelöltjei jól szerepeltek, a konzervatívok teret veszítettek. A közép-keleti országban a szavazók egyrészt a parlament összetételéről, másrészt a Szakértői Tanács tagjairól döntöttek.

A szavazatok összeszámlálása szombat reggel kezdődött, és az első, az esti órákban nyilvánosságra hozott részeredmények mindkét testületben a reformerek előretörését jelezték. A 290 tagú parlament teheráni jelöltjeinek listáját például a hatodik helyig mérsékelt jelöltek vezetik. A több mint 7 milliós iráni főváros 30 képviselőt küld majd a törvényhozásba.

Róhani is a Szakértői Tanácsban

Az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjének megválasztására hivatott Szakértői Tanács jelöltjeinek listáját az első részeredmények szerint a reformerek által támogatott Róháni elnök, valamint a korábbi államfő és volt parlamenti elnök, Akbar Hásemi Rafszandzsáni ajatolláh vezeti, messze megelőzve a konzervatív jelölteket.

A 88 tagú tanács aktuális politikai témákkal nem foglalkozik ugyan, Roháni és Rafszandzsáni győzelme azonban jelentősen növelné a mérsékelt, illetve reformer erők befolyását a legfőbb vallási vezető, Ali Hamenei által fémjelzett, erősen konzervatív papsággal szemben.

A versengés véget ért

Róháni délutáni beszédében azt mondta, hogy a pénteki választás nyomán növekszik az általa vezetett kormány hitelessége és befolyása. Róháni szerint a versengés véget ért. “Itt az ideje, hogy új szakaszt nyissunk Irán gazdasági fejlődésében, olyan szakaszt, ami az ország képességein, továbbá a nemzetközi lehetőségeken alapul” – idézte az elnököt a hivatalos IRNA hírügynökség. Róháni azt mondta, hogy kormánya minden megválasztott képviselővel együtt kíván működni Irán jövőjének felépítéséért.

“Az iráni nép ismét megmutatta erejét” – fogalmazott Róháni, megismételve, hogy ezáltal növekszik a megválasztott kormány hitelképessége és ereje is. Várható, hogy az eredményeket a kisebb választási kerületekben és a tartományi városokban már a hét végén közzéteszik, Teheránban azonban több napot kell várni erre.

A képviselői mandátum elnyeréséhez az egyéni választókerületben leadott szavazatok legalább 25 százalékát kell megszerezni. Ha a jelölteknek nem sikerül elérni ezt a szavazatarányt, akkor második fordulót tartanak, erre mindenekelőtt a legnagyobb választókerületekben, például Teheránban és tartományában van kilátás – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik