Nagyvilág

103 év börtönt kaptak a kislányok molesztálói

Egy pakisztániak vezette banda sok lányt kényszerített prostitúcióra, sőt volt, hogy a rendőrség mellett kellett orálszexben részesíteniük az egyik bandatagot.

Arshid Hussaint, két bátyját, a nagybátyjukat és két nőt ítélt a bíróság összesen 103 év börtönbüntetésre, amiért fogdostak, megerőszakoltak, prostitúcióra kényszerítettek és abuzáltak tinilányokat Rotherham városában – írja az Independent.

A bűnbandát Hussain vezette, ő 35 évet kapott. Testvéreit, Basharatot 25, illetve Bannarast 19 évre ítélték. A nagybácsi 10 évet, az egyik nő 13-at, a másik 18 hónapot kapott, de ő felfüggesztve. A két nő kivételével a banda zöme pakisztáni születésű, tőlük a brit állampolgárságot is elvehetik, kitoloncolhatók lesznek Pakisztánba.

Sarah Wright bírónő az ítélethirdetésen az áldozatok bátorsága előtt tisztelgett, hogy merték jelenteni, mi történt velük. Sokan közülük ott voltak ezen a tárgyaláson is, ahol a bíró részletezte, ilyen mérhetetlen szenvedést okoztak nekik rabulejtőik. Eddig 12 nő jelentkezett az ügyben, zömmel már 30 év körüliek.

Kiderült a tárgyaláson, hogy a Hussain-testvérek uralták Rotherham alvilágát, fegyvert és drogot terítettek. Emiatt is hihették, hogy büntetlenül alázhatnak meg lányokat. Arshid Hussain egyébként 2005-ben megsebesült egy lövöldözésben, ezért a védői kérték, hogy ne kelljen bíróság elé állnia.

Ezt már csak azért sem méltányolta a bíróság, mert sok volt Arshid rovásán: több áldozatnak gyereke született tőle, másokat épp ő kényszerített abortuszra. Olyan szinten bármit megtehettek, hogy egyszer Bannaras Hussain a rendőrség mellett kényszerített orális szexre egy lányt. Amikor egy rendőrautó megállt, és megkérdezték, mi folyik ott, Bannaras csak azt mondta, csak szopatja a lányt (és még finomíttotunk a szövegén). A rendőrök a választ hallva tovább is hajtottak.

Az egyik áldozat húga azt mondta, nővére egy “megtört emberi lény” lett, míg egy másik lány állatok hordájaként írta le a Husszain-fivéreket, akik őt levizelték. A rabszolgasorba taszított lányoknál étkezési rendellenességet, agorafóbiát, önutálatot okozott, miközben mocskosnak és szégyenbe taszítottnak érzik magukat. Sokuknak életük végéig párkapcsolati gondjaik lesznek és nagyobb esélyük van a családon belüli erőszak elszenvedésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik