Nagyvilág

Döglött disznót küldtek a németországi muszlim közösségnek

Vörös festékkel a „Mutti Merkel” feliratot festették a dögre. Pedig az inzultált szervezet elutasítja az erőszakot.

Döglött disznót dobtak Lipcsében egy üres telekre, ahol egy helyi muszlim közösség mecsetet tervez építeni. A dögre „Mutti Merkel” feliratot festettek vörös festékkel.

A közösség vezetője azt mondta: ostoba cselekedetként tekint a történtekre. „Nem tudom, mit akartak ezzel mondani, de a mecsetépítési projektünket folytatjuk” – jelentette ki Dr. Rashid Nawaz.

A lipcsei polgármester azt mondta: szűklátókörű és felháborító cselekedet inzultálni, szidalmazni és kigúnyolni egy egész vallási közösséget. Burkhard Junk szerint ami történt, az nemcsak ízléstelen, de a demokratikus nevelés alapvető hiányosságairól is számot ad.

Nem ez volt az első ilyen eset: 2013-ban a mecsetépítésre kiszemelt telken nyársra tűzött véres disznófejeket helyeztek el. Dr. Nawaz azt mondta: érezhető a feszültség Lipcsében, vannak emberek, akik félnek az iszlámtól, de különbséget kell tenni. „A mi közösségünk elutasítja az erőszakot. De vannak emberek, akik ezt nem értik, mindenkit összemosnak” – nyilatkozta.

A közösség egy, az iszlám megreformálását célul kitűző nemzetközi mozgalom tagja, melynek mottója: „Szeretet mindenkinek, gyűlölet senkinek”. Németországban 35 ezer követőjük van. Lipcsében a helyi keresztény egyházakkal és papokkal is együttműködnek, hogy megnyugtató válaszokat adjanak a mecsetépítéssel kapcsolatos kérdésekre. (The Local)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik