Külföld

A franciák furcsállják a belga határellenőrzés visszaállítását

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 02. 25. 13:01

“Furcsának” nevezte Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter csütörtökön Belgium két nappal korábbi döntését, miszerint a belga hatóságok ideiglenesen visszaállítják a francia határszakasz ellenőrzését.

Furcsa a határellenőrzés visszaállításáról hozott brüsszeli döntés, ahogy annak indoklása is – nyilatkozta Bernard Cazeneuve a bel- és igazságügyi miniszterek brüsszeli tanácskozását megelőzően.

Belgium azzal indokolta Franciaországgal közös határai ideiglenes ellenőrzésének bevezetését, hogy elejét vegye a Calais-ban táborozó migránsok esetleges beáramlásának. A dzsungelnek is nevezett táborban jelenleg több ezren élnek sátorokban, hevenyészett barakkokban.

A francia belügyminiszter leszögezte, hogy országa sosem állított olyat, hogy buldózerekkel számolnák fel a calais-i menekülttábort. Cazeneuve azt mondta, a “dzsungel” déli részén lebontásra ítélt sátorok lakóit befogadóállomásokon akarják elhelyezni. A kormány szándéka az, hogy megfelelő elhelyezést biztosítson mindazoknak, akik menedékkérelmet adtak be Franciaországban – mondta. Azt sugallni, hogy ezek az intézkedések a menekülteknek a belga határ felé vándorlását indíthatják el, nem felel meg a valóságnak – jelentette ki.

Sajnálatának adott hangot, hogy a belga hatóságok nem értesítették őket előre arról, hogy milyen bejelentésre készülnek.

Bernard Cazeneuve szerint nem lehet párhuzamot vonni a kedden bejelentett belga döntés és a francia határellenőrzés ideiglenes visszaállítása között, amelyet Franciaország a párizsi terrortámadásokat követően vezetett be Belgiummal közös határszakaszán.

A terroristák az ország területén csaptak le és a közrendet veszélyeztették – húzta alá a belügyminiszter.

Jan Jambon belga belügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy már hétfő este fokozták az ellenőrzést a határ térségében, ezt azonban erősítik és 250-290 rendőrt vezényelnek ki. A fokozott ellenőrzés addig fog tartani, amíg csak szükséges – hangsúlyozta a miniszter, aki hozzátette, hogy mindenáron szeretnék elkerülni, hogy a calais-ihoz hasonló sátortáborok jöjjenek létre Belgiumban.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.