Nagyvilág

Előrehozták, majd elhalasztották a választásokat Macedóniában

Az eredetileg tervezett április 24. helyett június elején tarthatják meg az előre hozott általános választást Macedóniában a vezető politikai pártok kedd éjjeli egyezsége értelmében.

A szkopjei törvényhozás az éjjel 83-3 arányban határozott arról, hogy kedd éjfél helyett a parlament csak később oszlatja majd fel magát, ami után 60 nappal kell megtartani a szavazást. Ilija Dimovszki, a kormánypárt egyik vezető politikusa nyilatkozott arról, hogy a választásokat várhatóan június 5-én tartják majd meg.

A választásokat – nyugati közvetítéssel – két évvel hozták előre, megoldandó az országban uralkodó politikai válságot, amely azután robbant ki, hogy az ellenzék közölte: a kormány tízezreket hallgatott le törvényellenesen. Emellett az ellenzéki szociáldemokraták korrupcióval, választási csalással, a közpénzekkel való visszaéléssel és politikailag motivált, szelektív igazságszolgáltatással vádolta meg a kormányzó konzervatívokat, amely viszont kémeknek, külföldi érdekek kiszolgálóinak bélyegezte bírálóit.

Az ellenzék korábban arra az álláspontra helyezkedett, hogy az április 24-i dátum túl korai, nem adottak a feltételek tiszta és szabad választás lebonyolításához. A kormányoldal ennek ellenére egészen kedd éjszakáig kötötte az ebet a karóhoz.

“A mi kezünkben volt a döntés a választás dátumának kiválasztásáról, és a felelősség is a miénk. Nem az volt a célunk, hogy az ellenzék kedvére tegyünk, hanem az, hogy ne adjunk teret semmilyen spekulációnak a választás szabályosságával kapcsolatban” – szögezte le szerda hajnalban Nikola Gruevszki, a kormánypárt vezetője, aki januárban távozott a kormány éléről.

Az ellenzéki szociáldemokraták a választás elhalasztását megelőzően bojkottal fenyegetőztek. Vasárnap az Egyesült Államok és az Európai Unió is arra az álláspontra helyezkedett, hogy április végén aligha lehet “hiteles” általános választást tartani a volt jugoszláv tagköztársaságban.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik