Nagyvilág

Strasbourg: Önkényesen ítélték el Alekszej Navalnijt

Önkényesen ítélték el Alekszej Navalnij ellenzéki politikust és vádlott-társát, Pjotr Oficerovot 2013-ban Oroszországban; félő, hogy az ügy politikai indíttatású volt – írta keddi ítéletében a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága.

Az Európa Tanács intézményi családjába tartozó bíróság tájékoztatása szerint az ügy előzménye, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szembehelyezkedő Alekszej Navalnijra ötéves börtönbüntetést szabtak ki, mert az oroszországi ítélet szerint 2009-ben több mint 10 ezer köbméter fát sikkasztott el egy állami fafeldolgozó cégtől, amelynek ő volt az egyik tanácsadója. Az ügy másik vádlottját, Pjotr Oficerovot, egy faipari cég volt igazgatóját négy év szabadságvesztésre ítélték az orosz bíróságok. Büntetésüket a kirovi megyei fellebbviteli bíróság végül 2013 októberében felfüggesztettre változtatta.

Az emberi jogi bíróság keddi ítéletében azt állapította meg, hogy az ügyben “önkényesen értelmezték a büntetőjogot a panaszosok kárára”, amivel az orosz hatóságok megsértették Navalnij és Oficerov tisztességes eljáráshoz való jogát, gyakorlatilag normális üzleti tevékenységért ítélték el őket.

A strasbourgi bírák jogaik megsértése miatt fejenként 8000 euró (mintegy 2,5 millió forint) kártérítést ítéltek meg a két panaszosnak, emellett pedig több mint 70 ezer euró (kb. 21,5 millió forint) perköltség megtérítésére kötelezték Oroszországot. A döntés egyelőre nem jogerős. Bármelyik fél fellebbezhet.
Navalnij üdvözölte a bíróság döntését. “Az igazság velünk van, győzni fogunk” – írta blogján az orosz politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik