Nagyvilág

Nehogy büfögjön Bécsben – 70 eurója bánhatja!

Jó tudni: ha Bécsbe megy, nincs otthon! Az ember nem tehet meg bármit, amihez hozzászokott, beleértve például egy öblösebb böfögést ebéd után. Egy Edin Mehic nevű férfinek például 70 eurós (kb. 21 ezer forint) bírságot osztott ki egy rendőr a Práterben, egy túlzottan hangosra sikeredett büfi miatt. Hiába védekezett azzal, hogy nem ő a hibás, hanem a kebabos, aki túl sok hagymát tett az ételébe.

A bárpultosként dolgozó Mehic a Facebookon számolt be a történetéről. Néhány pillanattal az után, hogy a hagyma miatt kiszakadt belőle a hangos böfögés, egy kezet érzett a vállára nehezedni. Egy rendőr állt mögötte, aki közölte vele, hogy közízlést sértett, ráadásul mindezt rendőrtisztek közvetlen közelében tette.

A döbbent bárpultos megpróbált vitát kezdeményezni arról, hogy a rendőrnek nem kellene-e inkább bűnözőkkel foglalkoznia, de megkapta a 70 eurós büntetését. Posztja mellé Mehic beszúrta a bírságról szóló dokumentum fotóját.

kép: Facebook / Edin Mehic
kép: Facebook / Edin Mehic

Roman Hahslinger, a rendőrség szóvivője megerősítette, hogy Edin Mehic története igaz. A férfi úgy tervezi, hogy a bírságot megfellebbezi a bíróságon. Szombatra pedig büfögő tüntetés szerveződik a „bűncselekmény” helyszínére.

(via The Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik