Külföld

Ismerkedjen meg a megkínzottakkal: “Nem tudod, mikor fognak érted jönni”

Jászberényi Sándor
Jászberényi Sándor

újságíró, haditudósító, író. 2016. 02. 18. 11:28

Jelenleg Egyiptomban brutális katonai diktatúra van, melyhez képest még a Mubárak-rendszer is szolidnak volt mondható. Civil ruhás államvédelmisek vihetnek el, kínozhatnak halálra és dobhatják ki bárki holttestét a sivatagi bekötőútra. A külföldiek sem kivételek.

Azt hiszem, elmondhatom magamról, hogy nem vagyok félős gyerek. Az elmúlt, hellyel-közel tíz év alatt, mióta Egyiptomban élek,

Sosem ijedtem meg a regnáló hatalomtól, preferenciáim pedig nem nagyon voltak. Illetve egyetlen egy volt: bár ilyet már nem nagyon illik mondani, de a mai napig meggyőződésem, hogy a 2011. január 25-i forradalom kezdetben nem szólt másról, mint a politikai alapjogok követeléséről. Sajnálatos módon alsó hangon háromszor térítették el a forradalmat (hadsereg-iszlamisták-hadsereg), mígnem Abdel fattah al-Sziszi 2013-as katonai puccsával az egész állam visszatért oda, ahonnan elindult.

Lehetett volna jó elnök

Ez így nem teljesen igaz. Magam is kitörő lelkesedéssel fogadtam az Egyiptomot egyfajta modern iszlamista államként elképzelő Muzulmán Testvériség elmozdítását a hatalomból, hogy az iszlamista diktatúra kiépítése meghiúsult. Annak dacára pedig, hogy a Sziszi-kormányzat és gyilkos pribékjei miatt hagyom el az országot, változatlanul úgy gondolom, hogy Egyiptomban jelenleg nincs alternatívája Sziszinek– erről pedig nemcsak a Sziszi tehet, hanem a modern politikai platformok hiánya.

Nehezen tud bárki is demokráciát építeni, ha a lakosság fele analfabéta, a demokratizmusnak nincs hagyománya és az ország gyakorlatilag minden forrását a hadsereg ellenőrzi.

Sziszi lehetett volna egy jó elnök, ehhez mind a társadalmi támogatottsága, mind a hadsereghez köthető viszonya megvolt. Szociális, társadalmi és jogi reformokat vezethetett volna be, melyeknek az elképesztően túlnépesedett országnak (a szociológusok 90 és száz millió közé teszik a lakosság számat, rengeteg embernek pedig egyáltalán nincs állami dokumentuma arról, hogy létezik) égető szüksége lenne.

A reformok helyett azonban állami terror jött és az ellenzék fizikai felszámolása. Ellenzék alatt azonban ne csak az iszlamistákat értsük.

Fotó: Jászberényi Sándor

A tisztogatás kora

A 2013-as katonai hatalomátvétel után, melynek jelentős társadalmi támogatottsága volt, Sziszi azonnal tisztogatásba kezdett. Nem tartott sokáig, míg a Muzulmán Testvériség Szabadság és Igazság Pártját, mely az elnököt, Mohamed Murszit delegálta, törvényen kívül nem helyezték. Ezt követte a Testvériség vagyonának az elkobzása, majd a letartóztatások és halálos ítéletek. A szervezetet 2014-re szinte teljes egészében felszámolták és az első halálos ítéleteket végre is hajtották. Bárkit, akiről feltételezés szintjén előkerült, hogy valamilyen formában köze van a Muzulmán Testvériséghez, tárgyalás nélkül lehetett lecsukni.

Egyiptom hirtelen a negyvenmillió házmester országává változott.

Sérelmek miatt jelentgették fel egymást az emberek.

2015-ben, amikor Sziszi elképesztő fölénnyel megnyerte a választásokat, a nagyvárosokban, mint Kairóban, Alexandriában vagy Port Száidban már nem működtek nagyon az iszlamisták – a nagy részük különböző dzsihádista szervezetekhez csatlakozott a Sínai-félszigeten. Ezek ellen a hadsereg most is kegyetlen háborút folytat a sivatagban, a sajtó teljes kizárásával. Azok a shiek zuwajedi aktivisták, akik a kormányzati propagandával ellentétben, mely szerint csak terroristák és rendfenntartó erők halnak meg minden héten a határvidéken, a civil halálos áldozatok száma már meghaladja az ötezer főt.

Fotó: Jászberényi Sándor

A Sziszi-kormányzat azonban nemcsak az iszlamistákat azonosította ellenségként, hanem bárkit, aki kritizálni merészeli a rendszert. 2015 végére már mindenki hallott Kairóban a különleges katonai börtönökről, az emberrablásokról és kínzásokról.

Az a baj, hogy nincs vörös vonal. Nem tudod, mikor fognak érted jönni, mondta Nigád El Boráj jogász.

Azon kevés emberjogi aktivisták egyike, aki azokat a családokat képviselte, akik a hozzátartózóikat keresték, illetve akiknek tagjaiból kínzással csikartak ki képtelen vallomásokat.

Ma Egyiptomban felakasztanak, vernek, csikkeket nyomnak el a testén a letartóztatottaknak, a testükbe áramot vezetnek. A vallomásokat senki sem firtatja, tette hozzá.

Legutoljára akkor találkoztam vele, még 2015-ben, amikor konferenciát szervezett egy általa benyújtott, a kínzás elleni törvényjavaslatnak. Az lett az eredménye, hogy eljárást indítottak ellene, mely börtönnel fenyegeti. Azóta nem láttam.

Játék a törvényekkel

Azon kívül, hogy Sziszi minden ellenzéki ifjúsági mozgalmat, mint például a Kifaja mozgalom vagy az Április 6-a mozgalom betiltott, gyakorlatilag az egész sajtó működését is ellehetetlenítette. Olyan törvényeket hozott, melyek például büntetni rendelik a „Egyiptom rossz színben való feltüntetését”, illetve kötelezik az újságírókat minden forrásuk kiadására. A rendszert kritizáló újságíró így konkrétan börtönnel játszott, mert a törvény az értelmezések egészen képtelen sorát hagyta nyitva.

Fotó: Jászberényi Sándor

Míg a kollégáim egy jelentős része már az Ál-Dzsázíra kirakatper folyamán otthagyta az országot, a maradék öncenzúrába kezdett. Kevesen maradtak, akik változatlanul le merték írni, hogy mi az, ami valóban az országban történik. Velük együtt én is úgy gondoltam, hogy azzal, ha nem nevezek meg senkit, senki sem kerülhet veszélybe. Végeztem a munkám, teljes mértékben tudva, hogy bármikor, indoklás nélkül letartóztatható vagyok. Arra gondoltam, hogy ez maximum kiutasítást jelenthet. Sokkal jobban idegeskedtem a velem együtt dolgozók biztonságáért.

Hozzászoktam, hogy néhány riportalanyom egészen képtelen helyeken hajlandó csak szóba állni velem, és előfordulhat, hogy egyáltalán nem jelenik meg. Ilyenkor utólag értesültem arról, hogy letartóztatták. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem iszlamistákról, hanem ellenzékiekről, liberálisokról beszélek. Jobb esetben ezek az emberek előkerültek, rosszabb esetben nem. Így dolgoztam Kairóban, egészen 2016. január 25-ig.

A külföldi kém

2016. január 25-én, a forradalom ötödik évfordulóján egy huszonnyolc éves olasz kutató, Gulio Regeni elindult a belváros felé metróval, Dokkiban található lakásából. Látásból ismertük egymást, tekintve, hogy egy környéken laktunk és gyakran összefutottunk a szudáni úton található élelmiszerboltban. Gulio a szakszervezeteket kutatta. Néhány szakszervezetissel kellett volna találkoznia a Beb El Luk téren. Sosem érkezett meg.

A holttestét néhány nappal később találták meg a sivatagi úton.

Az egyiptomi hivatali verzió szerint autóbalesetben vesztette életét. A második, már az olasz hatóságok által végzett boncolás feltárta, hogy Gulio „bestiális módon” veszítette életét. Testén csikkeket nyomtak el, körmeit lehúzták mind a tíz ujjáról és lábujjáról. Halálát verés okozta.

Fotó: Jászberényi Sándor

Bár abban, hogy miért csinálták, nincs egyezség az egyiptomi közvéleményben, de abban mindenki egyetért, hogy Gulio úgy halt meg, mint ahogyan mostanában az egyiptomi börtönökben halnak meg az emberek. Az olasz követség elé néma tüntetést szerveztek a barátok és a hozzátartozók, ez inkább szólt az egyiptomi Mukhabaratnak, mintsem az olaszoknak. Ennek a gyilkosságnak ugyanis egyetlen üzenete volt:

Egyiptomban bármikor, bárkit halálra lehet kínozni, állampolgárságra, vallásra való tekintet nélkül.

Már most előre meg lehet mondani, hogy a nyomozás vádemelés nélkül fog lezárulni jobb esetben. Rosszabb esetben lesz majd valaki, aki az egészet magára vállalja és különös körülmények között majd elhalálozik a fogva tartás során, illetve szökés közben.

Napokra elnémított a halál

Gulio halála napokra elnémított. Nem tudtam írni semmit róla, mert folyton az járt a fejemben, hogy a megölt lehettem volna én is. Egyszerűen nem voltam Kairóban az évforduló alatt, ezért nem utaztam ugyanazzal a metróval ugyanoda, ahová Gulio. Azonban nem ezért hagyom ott most az én szép szerelmes Egyiptomomat, mely mindig jó volt hozzám.

Pár nappal ezelőtt bejelentkezett egy ismerősöm, akivel sokat dolgoztam együtt. Közösen mentünk le a beduinokhoz, amikor az MFO-t támadás érte, és még a hadseregben szolgálva is szivárogtatott nekem fényképeket arról, mi is történik a Sinai Félszigeten.

Rám írt, hogy „látta a nevemet” egy listán, ami a külföldi, ellenzéki újságírókat írta össze.

Elképzelhető, hogy nyomoznak utánam.

Bár a Gulio halálát övező nemzetközi felháborodás miatt jelenleg elképzelhetetlennek tartom, hogy egy újabb külföldit üssön el az állambiztonsági szolgálat autója, úgy döntöttem, hogy nem megyek vissza Kairóba.

Ennek elsődleges oka, hogy nem tudnék azzal együtt élni, hogy a munkám során nekem nyilatkozók közül bárki is veszélybe kerülhet amiatt, mert rám szállt a hatóság. Ellentétben velem és az EU-s útlevelemmel, nekik ugyanis semmijük sincsen. Sikoltásaikat nem hallaná, holttestük fényképét nem látná a világ.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Bródy János is kiállt a 'kockásinges' diákok mellett
Kim Dzsongun terrortámadást tervez