Nagyvilág

Halott bevándorlókra emlékezett Ferenc pápa

A bevándorlók tragédiájára emlékeztetett mexikói körútjának utolsó helyszínén Ferenc pápa – helyi idő szerint – szerdán nem messze a texasi-mexikói határtól.

A katolikus egyházfő homíliáját El Paso városának stadionjába tévén közvetítették, ahol mintegy 30 ezer ember gyűlt össze meghallgatni szavait. A helyszín jelképes mert Mexikó határán több ezer, az Egyesült Államokba eljutni kívánó bevándorló halt meg.

Ferenc pápa kijelentette, nem lehet a humanitárius válság létét tagadni, amely az elmúlt években emberek ezreinek migrációjában nyilvánult meg. Emberek ezrei vonaton, járműveken, sőt akár gyalogosan több száz kilométert tettek meg hegyek között, a síkságokon és más nehéz terepen. A kikényszerített migráció emberi tragédia, a jelenség globálissá vált – mondta a pápa. A migránsok a szegénység, az erőszak, a kábítószer-kereskedelem és a szervezett bűnözés miatt elhagyják szülőföldjüket, és miközben a “jobb élet” felé tartanak az út “másik oldalán” elrabolják, rabbá teszik őket, pénzt csalnak ki tőlük.

Úgy vélekedett, hogy a szenvedések ellenére erre az útra “fény” vetül. Mint mondta, ismert számára számos társadalmi civil szervezet tevékenysége, amely védelmezi a bevándorlók jogait. Hozzátette, ismert a papok határozott segítő munkája is ezen a téren. Szerinte ezek az emberek, az “irgalmasság prófétái” gyakran az életüket is kockáztatják, hogy másokon segítsenek.

A pápa egyben a kormányokat arra szólította fel, hogy nyissák meg szívüket a kikényszerített migráció láttán, ha már a határokat nem lehet. Hozzátette: elég a sok halálból, elég a kizsákmányolásból.  Ferenc pápa látogatása Chihuahua államban mexikói körútjának utolsó programja volt, az egyházfő – helyi idő szerint – este Rómába utazik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik