Nagyvilág

A pápa megkérdőjelezte Trump kereszténységét

Az az ember, aki hidak helyett falak építésében gondolkodik, az nem keresztény. Ez nem az evangélium – mondta a katolikus egyházfő.

Az egyházfő, aki a Vatikán államfője, Mexikóból hazafelé tartva, a pápai repülőgépen nyilatkozott. Ferenc pápa – miközben leszögezte: nem akar tanácsot adni az amerikai katolikusoknak, hogy kire voksoljanak az őszi elnökválasztáson – újságírókkal beszélgetve fejtette ki véleményét Donald Trump bevándorlással kapcsolatos nézeteiről és állásfoglalásairól.

Az az ember, aki nem hidak, hanem csakis falak építésében gondolkodik – bárhol legyenek is ezek a falak – nem keresztény. Ez nem az evangélium”

– fogalmazott Ferenc pápa.

Arra a kérdésre, hogy jó katolikus szavazhat-e erre az emberre, a pápa így felelt:

Nem kívánok ebbe belefolyni. Csak azt mondom, hogy ez az ember – ha tényleg ilyesmit mondott – nem keresztény. De meg kell vizsgálni, hogy valóban ezt és így mondta-e, s ez ügyben tartsuk fenn a kételkedés jogát.

Mexikói látogatása utolsó napján Ferenc pápa a mexikói-amerikai határon mutatott be misét, s prédikációjában felemelte szavát azon bevándorlási politika ellen, amely illegális bevándorlásra kényszerít embereket, kábítószer-kereskedő és embercsempész bandák karjaiba lökve őket.

A pápa az újságírókkal beszélgetve reagált Donald Trumpnak arra a múlt heti kijelentésére is, amely szerint politizáló egyházfő volna, aki ráadásul nem is érti, milyen veszélyekkel járnak a nyitott határok.

Istennek hála, hogy politizálónak nevezett, hiszen már Arisztotelész úgy fogalmazott, hogy az emberi lény ‘politikai állat’. Ily módon hát emberi lény vagyok

– fogalmazott.

Donald Trump reagálásában szégyenteljesnek nevezte az egyházfő szavait.

Amikor egy vallási vezető kétségbe vonja valaki hitét, az szégyenteljes. Büszke vagyok arra, hogy keresztény vagyok és elnökként nem engedem majd meg, hogy a kereszténységet állandóan támadják, gyengítsék, ellentétben azzal, amit a jelenlegi elnökünk tesz. Egyetlen vezető – köztük egyetlen vallási vezető – sem lenne jogosult kétségbe vonni más vallását vagy hitét – hangoztatta.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik