Nagyvilág

Erélyesen visszaszólt az amerikai szenátoroknak a lengyel kormány

john mccain (Array)
john mccain (Array)

Elutasítja a lengyel kormány John McCain arizonai, Ben Cardin marylandi és Dick Durbin illinois-i szenátorok kijelentéseit arról, hogy a Lengyelországban az utóbbi időben hozott törvények az alkotmánybíróságról és a közmédiáról aláássák a demokráciát – közölte Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben.  A lengyel külügyi tárca szerint a szenátorok véleménye azt tükrözi, hogy nem tudnak eleget arról, mi zajlik Lengyelországban.

A külügyminiszter reagálásának előzménye az, hogy a múlt héten Beata Szydlo lengyel miniszterelnöknek levelet kapott a három szenátortól, amelyben az amerikai politikusok figyelmeztettek: az utóbbi időben Lengyelországban hozott törvények megsértik az alapvető demokratikus értékeket, köztük a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségét. Az amerikai politikusok emellett felszólították a lengyel kormányfőt, erősítse meg azt, hogy a Lengyel Köztársaság tiszteletben tartja az emberi jogokat, a jogállamiságot és a liberális demokráciát.

Beata Szydlo vasárnap a levélre reagálva azt mondta, “meglepődött a levélben felhozott érveléseken”. Úgy vélte, ez annak a következménye, hogy kevés információval rendelkeznek az utóbbi idők lengyelországi történéseiről.

Az utóbbi időben számos belföldi és nemzetközi bírálat érte a kormányzó Jog és Igazságosság pártot, elsősorban amiatt, hogy szorosabb ellenőrzés alá vonta a közmédiát és korlátozta az alkotmánybíróság hatáskörét. Varsó szerint azonban a törvénymódosítások tökéletesen megfelelnek a jogállamiság elveinek.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik