Külföld

Kína begurult Észak-Koreára, szigort vár el az ENSZ-től

24.hu
24.hu

2016. 02. 12. 16:26

Arról is beszélt a kínai külügyminiszter Münchenben, hogy tartanak az amerikaiak Dél-Koreába telepítendő rakétavédelmi rendszerétől.
Korábban a témában:

Kína támogatni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, ami “megfizetteti a kellő árat” Észak-Koreával rakétaindításaiért – mondta pénteken, a müncheni biztonságpolitikai konferencia előtt Vang Ji kínai külügyminiszter a Reutersnek.

Vang szerint eljött az idő, hogy Phenjan magatartásáért szigorú határozattal szembesüljön. A cél, hogy Észak-Korea visszakényszerüljön a tárgyalóasztalhoz. Hozzátette, aggódik, mert az Egyesült Államok THAAD rakétavédelmi rendszert telepíthet Dél-Koreába, ami Vang szerint Kína ellen is irányulhat.

Kínai politikai körökben úgy vélik, hogy a THAAD (Terminal High Altitude Area Defense, azaz végső fázisú, nagy magassági területvédelem) nem kis részben Kína, illetve Oroszország ellen irányul, és elősegíti egyfajta katonai szövetség létrehozását is az Egyesült Államok, Dél-Korea, illetve Japán között.

Szintén Münchenben találkozott John Kerry amerikai külügyminiszter dél-koreai kollégájával. A Reutersnek egy dél-koreai védelmi tisztviselő névtelenül azt mondta, hogy országa a jövő héten tárgyalni kezd az Egyesült Államokkal a THAAD-ról. A telepítés reakció arra, hogy Észak-Korea vasárnap pályára állított egy műholdat, ami a nemzetközi közösség szerint csak ürügy volt ahhoz, hogy nagy hatótávolságú rakétát próbáljon ki – írja az MTI.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind