Nagyvilág

Napközis otthonban fejezte le nagymamáját és a nő férjét

Az oklahomai rendőrség letartóztatott egy húszéves férfit, aki a beszámolók szerint közös otthonukban lelőtte, majd lefejezte 59 éves nagymamáját, valamint a nő 78 éves férjét – jelentette a CBS. A rendőrséget az egyik szomszéd riasztotta, miután Quinton Dashawn Laster a gyilkosságok után beszélt vele. „Azt nem tudom, pontosan mit mondott neki, de a szomszéd hívta a 911-et” – mondta el a CBS-nek Ashley Peters rendőrtiszt.

A rendőrök a házban megtalálták a két áldozat lefejezett holttestét, és letartóztatták Lastert, akit a ház közelében találtak meg. A férfi ellen egyelőre nem emeltek vádat. A nyomozók még nem tudják, hogy mi vezetett a gyilkosságokhoz, és nem osztottak meg részleteket az ügyről. Így azt sem lehet tudni, hogy az áldozatokat a ház melyik részén találták meg – írta a CBS.

A nagymama, Sharon Reed egy családi napközit működtetett az otthonában, és a gyilkosságok elkövetésekor három gyerekre is vigyázott, akiket a házhoz tartozó garázsban találtak meg a kiérkező rendőrök. A beszámolók szerint a gyerekek nem látták a gyilkosságokat, és nem esett bántódásuk. Azt a CBS-nek nyilatkozó rendőrök nem tudták megmondani, hogy hány évesek voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik