Külföld

Együtt szökhetett a rabbal Szíriába a börtönőrnő

24.hu
24.hu

2016. 02. 11. 08:43

Erőszak miatt ült Svájcban a szír férfi, aki összeszűrhette a levet egyik őrével. A nő a férjét is otthagyta.

Egy svájci börtönőrnő segített egy szíriai férfinak megszökni a börtönből – írja a Daily Mail. A 27 éves férfi 2010-ben menedékjogot kapott Svájcban, később börtönbe került egy 15 éves lány megerőszakolása miatt.

A brit lapnak nyilatkozott a 32 éves börtönőrnő férje. Azt mondta: felesége viselkedésében néhány hónapja változást vett észre, úgy sejtette, egy másik férfi lehet a háttérben. „Ott voltam, amikor kapott egy arab nyelvű sms-t és izgatottan kérte a barátnőjét, hogy fordítsa le gyorsan” – idézte fel. Az is feltűnt neki, hogy katolikus felesége olvasni kezdte a Koránt és odaszegeződött a képernyő elé, amikor egy Szíriáról szóló dokumentumfilmet adtak, utána pedig nem bírt aludni az izgatottságtól.

Ezek után otthagyta férjét, és egy éjszaka megszöktette a börtönben raboskodó szír férfit. A börtön többi dolgozója azt mondta: elképzelésük sem volt róla, hogy viszony lenne a börtönőrnő és a rab között, ilyesminek nem is szabadna történni. A faképnél hagyott férj attól tart, hogy Szíriába szöktek és az Iszlám Államhoz csatlakoznak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.