Külföld

Támogatott ma már diktátort? És népirtást? Igen, csak nem tud róla!

Jászberényi Sándor
Jászberényi Sándor

újságíró, haditudósító, író. 2016. 02. 10. 12:04

Minden nap olajból készült termékek tucatjait vásároljuk meg. Ezzel pedig közvetve autoriter rezsimeket támogatunk. A fogyasztói társadalomnak óriási szerepe van abban, hogy a világ nyersanyagban gazdag helyein diktatúra, öldöklés, etnikai tisztogatások zajlanak.

Mindenki naponta vásárol olyan terméket, mellyel a világ önkényuralmi rendszereit és fegyveres csoportjait támogatja. Egy átlagos amerikai család például, csak azzal, hogy megtankolja az autóját, évi 275 dollárt juttat olyan autoriter kormányok zsebébe, akiknek nem esik nehezükre, hogy keresztre feszítsék a politikai ellenfeleiket. Ugyanez áll fenn a gázolaj vagy a benzin segítségével szállított és a kőolajból készített termékekre is, a kozmetikumokra, műanyagot tartalmazó technikai eszközökre, ruházatra vagy játékokra, tehát szinte mindenre.

Hogyan lehet, hogy vásárlásaink a legagresszívebb és a legerőszakosabb embereknek hoznak hasznot? Először is, maga az olaj áll annak a hátterében, hogy az erőforrásban gazdag országok kormányai az autoriter rezsimek felé mozdulnak el.

A hatalmi elit az olajból származó hatalmas bevétel segítségével hatékonyan el tudja fojtani a társadalomban forrongó elégedetlenséget. Az olajmezőket birtokló milíciák pedig így tudják finanszírozni a háborús gépezeteiket.Az autójába üzemanyagot tankoló vagy egy sportcipőt vásárló átlagos embert pedig az olajkereskedelmet meghatározó, a “hatalom jogot teremt”-elv köti össze az olajban dúskáló autoriter kormányokkal és a milíciákkal.

Siíta önkéntes milícia Irakban Fotó: Jászberényi Sándor

A globális olajpiacon nem számít, hogy ki kínálja az olajat vagy hogy erőszak útján jutott-e hozzá, bárki, aki rendelkezik vele, annak jogában áll azt árulni.

Az olaj hatalom

Az elmúlt 35 év során a fejlődő világ nagy előrelépéseket tett a demokratizálódás elősegítése, valamint a szegénység és az erőszak felszámolásáért. Különös módon azonban ez nem történt meg a fekete arany országaiban. Ezekben az államokban a kezdeti nagy gazdasági fellendülés ellenére nem növekedett a jólét és sem szabadabbak, sem békésebbek nem lettek a 80-as évekhez képest. Úgy tűnik, nagy árat kell fizetni azért, ha valaki a régió legnagyobb olajexportőrei közé akar tartozni.

Az olajból származó vagyonhoz nem társul semmilyen kötelezettség, soha nem kell visszatéríteni, és nem kell vele elszámolni.

Lehet belőle fegyvereket vásárolni, ki lehet robbantani egy polgárháborút vagy fenn lehet tartani az állandó harcokat. Az állam erőszakszervezetei is bármire felhasználhatják. Az autoriter kormányok segítségével biztosítani tudják a pozíciójukat, könnyedén útját tudják állni a demokratizálódásnak. Így válik az olaj a korlátlan, elszámoltathatatlan hatalom forrásává.

Kadhafi-karikatúrák a líbiai Bengháziban (fotó: Jászberényi Sándor)

Azok az autoriter államok, ahol nagyon magas az egy főre jutó olajbevétel, kétféle eszközt is bevethetnek az elégedetlenkedők lecsillapítására. Vagy kényszerítő intézkedésekkel élnek, vagy megvásárolják az emberek lojalitását, különféle jutalmakkal, dotációkkal, munkalehetőségekkel. A nagyon magas egy főre eső olajbevétellel büszkélkedő Öböl menti országok például sokszor hagyatkoznak az állambiztonsági szervekre, de időnként, ha valamilyen probléma üti fel a fejét, meg is vesztegetik az ellenállókat.

Ott, ahol kevesebb az egy főre jutó olajbevétel, a hatalmon lévők inkább kényszerítő eszközökkel élnek. A nagy afrikai olajállamokban, például Nigériában, alig csurran-cseppen valami az olajbevételből az átlagembereknek, ha csak nem a szavazatok megvásárlásáráról van szó.

Az olajpénz kitűnő eszköznek bizonyul a reformok iránti igény visszaszorítására. Ha közelebbről szemügyre vesszük az arab tavasz országait, láthatjuk, hogy az Arab Liga 21 tagállamából csupán hat szállt szembe a diktatúráival, ezek közül csak négy diktátort sikerült elmozdítani a pozíciójából, és mindössze egy kísérlet mondható sikeresnek.

Kiégett BM–21 Grad az adzsdabíjai fronton 2011-ben, Líbiában. (Fotó: Jászberényi Sándor)

Tunézia, Egyiptom, Jemen és Líbia elűzte a diktátorait, de csak Tunéziában bontakozott ki egy bizonytalan demokratikus átmenet. A többi arab országban a tüntetések alábbhagytak vagy szétverték őket, vagy már összegyűlni sem hagyták az embereket.

Az olajnak kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy ki tudtak-e bontakozni az arab tavasz forradalmai, és hogy sikerrel jártak-e a polgárok a diktatúra lerázásában.

A fekete aranyban bővelkedő államokban, Bahreinben, Irakban, Kuvaitban, Líbiában és Szaúd-Arábiában sokkal kevesebb szabadsághoz jutnak a polgárok és kisebb eséllyel állítják kihívás elé a kormányaikat, mint azokban az országokban, ahol kevés bevétel származik olajexportból, vagy egyáltalán nincs olajuk, mint például Egyiptomban, Jordániában, Libanonban, Marokkóban és Tunéziában.

Az arab tavasz csak egy olajban dúskáló vezetőre volt jelentős fenyegetéssel, a líbiai Moammer Kadhafira, de csak azért, mivel a NATO közbeavatkozása megakadályozta a felkelők lemészárlását és felborította az országban az erőviszonyokat.

Az olajból származó vagyon olyan képességgel ruházza fel a hatalmi elitet, amellyel könnyedén kivédheti és meg is előzheti, hogy bárki megkérdőjelezze az autoritását, nagy szabadsághoz és ezzel együtt rengeteg visszaélési lehetőséghez juttat bárkit, aki birtokolja.

Aki megszerzi, az értékesíti

Hatalmas kincsesbányák vannak elrejtve az olajállamok földjében, és a világ fizet bárkinek, legyen az egy elnyomó autokrácia vagy szélsőséges milícia, aki ehhez hozzáférést biztosít.

Amikor Szaddám Huszein és Baath-pártja ragadta magához a hatalmat Irakban, a világ tőlük vásárolta meg az iraki olajat, és később, amikor az Iszlám Állam szerezte meg a kutakat, akkor a világ az ISIS-szel üzletelt.

A terrorszervezet a kezdeti időszakban, mielőtt büntetést róttak volna ki a tőlük vásárlókra, naponta 2 millió dolláros bevételre tett szert, melyből a kalifátusát építgette és fegyverkezett.

Olajkút a szíriai-iraki határon 2015-ben. (Fotó: Jászberényi Sándor)

Senki sem mondott nemet a líbiai olajra sem, miután Kadhafi puccsot hajtott végre az országban, és maradt minden a régiben, amikor a lázadók kezére kerültek a kutak. A világ ezek után a líbiai felkelőktől vásárolt.

Bárki is ragadja magához az olajat, eladhatja nekünk. A töltőállomásokon és a boltokban elköltött pénzünk így a világ ellátási láncain keresztül annak a kezébe jut, aki a többieket elnyomással vagy erőszakkal maga mögé tudta kényszeríteni.

A nyersanyagforrásokkal való kereskedés még máig is a “hatalom jogot teremt”-elv alapján működik. Háromszáz évvel ezelőtt tulajdonképpen mindenre ez a szabály vonatkozott, még az emberi lényekre is: ha valaki erővel felülkerekedett másokon, eladhatta őket. Ehhez tartották magukat az európai birodalmak, mikor 12 millió afrikait kényszerítettek arra, hogy elhagyják a hazájukat, és ehhez tartotta magát Amerika is, mikor teljesen legális keretek közt megvette őket rabszolgának.

Önkéntes civilek tanulják a légvédelmi üteg használatát Bengháziban, 2011-ben. (Fotó: Jászberényi Sándor)

Akkoriban, ha valaki megkaparintott magának egy másik országot, jogában állt uralni az adott területet, és ha valaki megszerezte egy másik ország népe fölött az uralmat, akkor a saját kolóniájaként kezelhette az országot, az ország népét pedig szolgaként.

A “hatalom jogot teremt”-elve ezeken a területeken és a nemzetközi kapcsolatokat tekintve is azt jelentette, hogy a legnagyobb kényszerítő erővel rendelkező fél dönthet a lakosság sorsáról. A történelem folyamán erre az elvre alapozva jöhetett létre a rasszista apartheidrendszer vagy valósulhattak meg teljesen legális keretek között, a nemzetközi jog keretében az etnikai tisztogatások és a népirtások.

Ezektől a szörnyű maradványoktól azóta sikerült megtisztítani a nemzetközi rendszert, de a nyersanyagforrásokat illetően még mindig a rossz oldalon állunk. Az olajkereskedelmet átható “hatalom jogot teremt”-elv egy régi, rossz rendszerből ránk maradt elem, melyet sürgősen meg kellene reformálni. Egyetlen észszerű piaci szabályozás sem engedheti, hogy erőszakkal felül lehessen írni, meg lehessen sérteni a tulajdonjogokat.

Ahogyan senki sem teheti meg, hogy elfoglal egy területet, majd eladja az ottani embereket, senkinek sem szabadna megtennie, hogy elfoglalja, majd eladja egy ország nyersanyagforrásait.

Líbiai felkelők Bengháziban 2011-ben. (Fotó: Jászberényi Sándor)

Ha a nyugati országokban egy fegyveres banda elfoglalná az egyik helyi benzinkutat, senki sem gondolná azt, hogy a járókelőknek ezután jogukban fog állni, hogy a bandától vásároljanak üzemanyagot. Azonban, ha a termelő országokban egy fegyveres csoport vonja ellenőrzése alá a kutakat, a termékük továbbra is megjelenhet a globális piacon, a hatalmi eliteknek problémája nincs ezzel, mindenki zavartalanul vásárol belőle. Ha azonban szemügyre vennék a teljes képet, nemcsak a nyersanyagokra vonatkozó elvek abszurditására derülne fény, hanem arra is, mekkora bajt okoz ez az egész világon.

Az erőszakos radikalizmus terjedése csak egy az elmúlt 40 év súlyos válságai és háborúi közül, melyeket az olajból származó bevételekből finanszíroztak. Nem csak az ISIS használt olajpénzt céljai eléréséhez, Putyin is így tudott előrenyomulni Ukrajnában, vagy régebben így tudta fenntartani Szaddám és Kadhafi a diktatúráját, és így tudta Irán világszerte támogatni a terrorizmust.

Az olajpénz segítségével tartotta fenn magát a Szovjetunió még legalább egy évtizedig az összeomlása előtt, abból finanszírozta afganisztáni intervencióját, és így tudta felvenni a versenyt a Nyugattal szemben a nukleáris fegyverkezésben.

A “hatalom jogot teremt”-elve köré szerveződő globális olajpiacnak köszönhetően a pénzünk olyanok zsebébe vándorolhat, akik ellenségként gondolnak ránk. A legaggasztóbb az egészben pedig az, hogy nem csupán közvetetten finanszírozzuk, de aktívan ösztönözzük is a rosszfiúkat.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2012. június 29.
Fiatalok beszélgetnek a Kőleves kertben, a budapesti Kazinczy utcában 2012. június 28-án. A hetedik kerületi Kazinczy utca, Dohány és Király utca közötti szakasza és környéke a budapesti nyári éjszakai élet egyik központjává vált, ahol számos nyitott, romos ház udvarán létesített romkocsma és szórakozóhely várja a budapestieket és a turistákat.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.