Élő Nagyvilág

Trump és Sanders mindenkit agyonvert az előválasztáson

Fél éve még lehetetlenségnek tűnt, Donald Trump kedden mégis megnyerte a New Hampshire-i előválasztást, méghozzá magabiztosan maga mögé utasítva a többi republikánus jelöltet. Győzelemmel felérő második helyet végzett John Kasich ohiói kormányzó, aki gyakorlatilag New Hampshire-be költözött a kampány idejére, de emiatt más államokban nagyon rosszul áll. Ez most persze megváltozhat.

A kérdés még maradt, hogy ki lesz a harmadik helyen, de az már látszik, hogy Marco Rubio csalódást keltő eredményt ért el, amit el is ismert. Mindenesetre nem kapott erőre egy “Trump-verő” republikánus jelölt, így a küzdelem az elnökjelölti címért továbbra is nyílt maradt.

A demokratáknál a várt eredmény született, és a szociáldemokrata Bernie Sanders megelőzte a pártvezetők választottját, Hillary Clinton. A volt külügyminiszternek most igazán kapaszkodnia kell, hogy márciusi előválasztásokon bebiztosítsta győzelmét. Egyelőre neki van erre nagyobb esélye, de egy éve még teljesen elképzelhetetlennek tűnt, hogy egyátalán küzdenie kell majd Sanders ellen.

A legfrissebb hivatalos eredmények

A demokratáknál:

63 százalékos feldolgozottság mellett:
Bernie Sanders:59.5%
Hillary Clinton: 38.7%
A republikánusoknál:
61 százalkos feldolgozottság mellett:
Donald Trump: 34.2%
John Kasich: 16.3%
Ted Cruz: 11.6%
Jeb Bush: 11.2%
Marco Rubio: 10.5%
Chris Christie: 7.7%
Carly Fiorina: 4.3%
Ben Carson: 2.3%

Sanders: fizessen a Wall Street!

“Srácok, készen álltok egy radikális ötletre?” – folytatta egy kérdéssel Sanders, majd többet is felvázolt. Egyenlő fizetést akar a nőknek, na meg fair tehermegosztást, hogy a gazdagabbak adózzanak többet. Ingyen egyetemeket is szeretne, amit a Wall Street spekulációira kivetett adókból finanszírozna.

Szerinte tarthatatlan, hogy arányaiban több ember van itt börtönben, mint máshol a világon, főleg a feketékre és a latinókra értve ezt.

Van bátorságunk visszautasítani a status quót

Így üzent Sanders a begyöpösödött rendszert akaróknak, majd elmondta, hogyan teremtené meg az általános egészségbiztosítást és hogyan regulázná meg a hatalmas profitot felhalmozó gyógyszeripart. Rátért a védelmi politikára is, mondván nem lesz többé a világ csendőre az Egyesült Államok, bár az ISIS-t a közel-keleti országokkal együttműködve le kell győzni.

Fontosnak tartotta kiemelni, hogy megreformálja a bevándorlást, a nők dönthessenek a saját testükről, az lmbt-kisebbségeket ne érje hátrányos megkülönböztetés. A végén keserédesen mesélt arról, hogy az apja egy angolul sem beszélő lengyel bevándorló volt, anyja pedig mindig arról álmodozott, hogy az albérletből egyszer saját lakásba költözhessenek. Na, az ilyen álmokhoz kéri ő Amerika segítségét.

Sanders kihasználta a momentumot tehát, az összes fontos ügyet előhozta, ami kampányának lényege, megint nekiment az elitnek, és csupa, fiataloknak kedves témát pedzegetett. A beszéd egyértelműen a többi előválasztásra készítette elő a terepet, Sanders is úgy fejezte be, hogy előre Dél-Karolináig és tovább!

Sanders nekiment a felső 1 százaléknak

Az est nagy nyertesét, Bernie Sanderst is üdvrivalgás fogadta este fél 10-es (helyi idő) beszéde előtt. “Köszönöm New Hampshire” – mondta, majd gratulált Clintonnak és a támogatóinak, aztán persze a saját önkéntesei ezreinek is.

Együtt küldtek egy üzenetet a Wall Streettől Kaliforniáig, hogy ez az ország mindenkié, és nem csak a vagyonos kampánytámogatóké. “Kilenc hónapja elkezdtük a kampányunkat itt, New Hampshire-ben, nem volt kampányszervezetünk, és pénzünk sem” – folytatta. De ma este rekordszámú szavazót sikerült az urnákhoz vinnie. A lényeg, hogy a Demokrata Pártnak kell novemberben győzni, erre a fonálra többször visszatért.

Elmondta, sose szabad elfelejteni, hogy akkor nyernek a demokraták, ha magas a részvétel. “Az amerikai nép nem fogad el továbbra is egy korrupt kampányfinanszírozási rendszert” – mondta másik kedvenc témájáról. Szocialistán folytatta: az is elfogadhatatlan, hogy a pénz nagy része a leggazdagabb 1 százalékhoz kerül. Sanders “egy új ügyközpontú kampányban” reménykedik a következő hetekben.

Szerinte ha a republikánusok nyernének, akkor olyan válság jönne, mint az 1930-as években. Ő márpedig nem enged a szociális biztonságból, oktatásból, egészségügyből, hogy onnan pénzt vegyen ki bárki. Sőt, a republikánusok még a klímaváltozás tudományos tényét se fogadják el, pedig azt az ember okozza, ez tudományos konszenzus. Befenyítette a komplett establishmentet, magát a médiát is, a kamerákba mutogatva. “Az emberek igazi változást akarnak” – jelentette ki.

Az nem folytatható – tért vissza kedvenc témájára – hogy a Wall Street és a milliárdosok megvegyenek választásokat. Nem erről szól a demokrácia. Neki nincs Super PAC-je és nem is akar ilyen pénzgyűjtő szervezetet. Neki több mint egymillió embertől jön a kampánytámogatása, ezért kérte, hogy támogassa őt mindenki. (folyt. köv.)

Clinton már üzent is támogatóinak: adjatok pénzt

Nem kellett sokat várnia Clinton támogatóinak arra, hogy személyre szóló levelet kapjanak a kampánytól, amiben elismerik vereségüket (“tudom milyen érzés padlóra kerülni”), de a küzdelem folytatását ígérik (“nem az számít, hogy kiütnek, hanem az, hogy fel tudsz-e állni”).

És rögtön rátérnek a lényegre: “Ha velem vagy, szállj be egy dollárral”)

Clinton: még mindig szeretem New Hampshire

Nagy üdvrivalgás fogadta a vesztes beszédére érkező Hillary Clinton, aki kijelentette: folytatják a választási harcot, mögötte Bill Clintonnal és lányukkal.

Meg a harcot a gyógyszergyárak, a kampányfinanszírozási szabályok ellen, a Wall Street pénzhatalmasai ellen. (mind Sanders program)

Majd dörgölőzött a fekete, meleg és női szavazókhoz. (Főleg a feketék szavazataira lesz szüksége a következő előválasztásokon, ha nyerni akar.)

És elismerte, van még dolga a fiatal szavazók megnyerésére.

Gyors helyzetjelentés 3:20 körül

Demokraták:

Bernie Sanders: 58,2%
Hillary Clinton: 39,9%

Republikánusok:

Donald Trump: 33,9%
John Kasich: 15,5%
Ted Cruz: 11,7%
Jeb Bush: 11,5%
Marco Rubio: 10,4%
Chris Christie: 8,3%
Carly Fiorina: 4,4%
Ben Carson: 2,2%

(Guardian)

A veteránt imádják az ifjak

Sanders győzelme nem tűnik olyan óriásinak, ha az összes New Hampshire-i voksot nézzük. De ha lebontjuk életkorok szerint, döbbenetes kép rajzolódik ki: Sanders betegre nyerte magát a fiatalok között.

A 17-29 éves korosztályban Iowában 84 százalékot ért el, New Hampshire-ben pedig 85 százalékot az exit pollok szerint. És persze az amerikai lapok se győzik mondani, hogy mindezt egy 74 éves szocialista vitte véghez.

Barack Obama 2008-as teljesítményével összevetve is figyelemreméltó teljesítmény ez. Obama akkor Iowában 57 százalékot szerzett a fiatalok között, míg John Edwards 14-et, az akkor is induló Clinton pedig 11-et. (Washington Post)

Minden bejött, amitől Clintonék féltek

Bernie Sanders hozta a kötelezőt, nyert, de a helyzet korántsem virágos mindenkinek. Főleg Hillary Clintonnak nem. Már Iowa után, ahol csak 0,3 százalékkal nyert Sanders előtt (és a szabályok miatt nem is szerezte meg az összes delegált támogatását), felröppent, hogy fel akarja rázni a kampánycsapatát a dél-karolinai és nevadai előválasztások előtt. Főként pont a nőket és a fiatalabb szavazókat nem tudta megfogni, pedig a konkurenciája egy idősebb férfi.

Bejöhetett Sandersnek, hogy Clinton Wall Streethez köthető, pénzes támogatóit támadta be, azonban később hátránya lehet, hogy a pártvezetés tart tőle. Ugyanis megosztó személy a szocialista politikája miatt (ami itt durván szélsőbalnak számít), így félő, hogy elvérezne a republikánus ellenféllel szemben. Mindenesetre Clinton idő előtt távozott New Hampshire-ből, ez is sokat elmond arról, mekkora sikert várt itt. (Guardian)

Így kell kampányolni, kérem szépen!

Telnek-múlnak a percek, de John Kasich csak nem akar eltűnni a 34 százalékos Donald Trump mögül a maga 16 százalékával (mögötte Bush 12-vel oson). Kasich kampánya tehát elég erősre sikerülhetett, erről egy videót is feltett a Facebookjára, amin látható, hogy ő hóban-fagyban terepen van, imádja az embereket és úgy tűnik, ők is Kasichot, aki eddig nem került be sok mindennel a hírekbe, de szerencsére azzal se, hogy ordas baromságokat mondott hangosan.

Here We GoHere we go America: to South Carolina, through the South, to Michigan and the Midwest, to the nomination & the White House.

Közzétette: John Kasich – 2016. február 9.

Morzsák New Hampshire-ről 2.

A Gránit Államnak is szokás nevezni a kis hegyvidéki államocskát, aminek a bíborpirok a kabalamadara. A fővárosa Concord, a legnagyobb városa pedig Manchester, ami önmagában 109 ezres, de az összes számításba vehető elővárosával is csak 404 ezres. A választások szempontjából nem mellékes az etnikai összetétel: 94 százalékban fehérek lakják, 2,2 százaléknyi ázsiai és 1,1 százalék afroamerikai él itt. A fehérek közül sorrendben a franciák, írek, angolok, olaszok és németek vannak a legtöbben.

Trump utolsó üzenete

Nyugalom, semmi baja a szőke ciklonnak, az utolsó, választás előtti twitteres üzenetét idéznénk, miszerint “meg fogjuk állítani a heroin és egyéb drogok New Hampshire-be áramlását a nyitott déli határon. Egy FALAT fogunk építeni és biztonságban leszünk.” Egyszerű, de jelenleg úgy tűnik, bejött a FAL.

Hatalmas disznó zavargott Pelhamben

Minden választásnál rutinfordulat az MTI-től, hogy lenyomják a hírekben, történt-e bármilyen váratlan fordulat a szavazáson. Hát ez esetben igen: nem egy részeges alak borította fel az urnákat, nem egy elégedetlen néni hőbörgött a rendszer ellen, hanem egy vérszomjas disznó ijesztette el a szavazókat Pelhamben, sőt még a rendőrökre is rátámadt. Elképesztő felvételek készültek a hízóról:

Huge pig at Pelham voting location from ddcomeau on Vimeo.

CNN: Trump nyert!

Az exit-pollok alapján Dopnald Trump nyerte az előválasztást, míg a demokratáknál Bernie Sanders – közölte a CNN.

Aki a sírból nyúl vissza

Martin O’Malley akkora csicskalángost kapott az iowai szavazóktól, mint ide lacháza, így a teljes megszégyenülést megelőzve visszalépett február 1-én. Így fordulhatott elő, hogy míg a republikánusoknál egymás sarkát tapossák a jelöltek, a demokratáknál ketten maradtak. De ez O’Malley hű szavazóit (vagy trollokat) se tántoríthat el:

O’Malley már 23 voksot kapott, pedig el se indult!

(Politico)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik