Nagyvilág

A franciák elfogadták, hogy meg lehessen fosztani az állampolgárságtól a terrorizmusért elítélteket

A francia nemzetgyűlés kedd éjjel első olvasatban csekély többséggel megszavazta a terrorveszély miatt kezdeményezett alkotmánymódosításnak azt a passzusát, amelynek értelmében a terrorizmusért elítélteket bizonyos körülmények között megfoszthatják francia állampolgárságuktól.

Az alsóház 162 szavazattal 148 ellenében, 22 tartózkodás mellett támogatta a nemzetközileg is vitatott passzust. Az elfogadott szöveg szerint az állampolgárságtól való megfosztás kiegészítő büntetés, amelyet egy büntető bíró szabhat ki a nemzet alapvető érdekeit sértő vagy terrorista bűncselekmények esetében.

A Le Figaro című lap parlamenti beszámolója szerint a módosítás úgy fogalmaz: a bíró dönthet úgy is, hogy az elítéltet olyan, “az állampolgársággal összefüggő polgári és szabadságjogoktól fosztja meg, mint a szavazáshoz, a megválasztáshoz, valamint a közalkalmazotti állás betöltéséhez való jog.

Manuel Valls miniszterelnök üdvözölte a szavazás eredményét. Arra a kérdésre, hogy a szoros szavazási eredmény azt jelenti-e, hogy az alkotmányreform elbukhat a végső szavazáson Valls azt válaszolta: “Holnap megtartjuk a második szavazást, amikor – azt hiszem – még szélesebb lehet a támogatottság, és az alkotmányreform szabad utat kaphat.”

Bírálói szerint minden ilyen törvény eleve megbélyegezheti a kettős állampolgársággal rendelkező franciákat, így például az afrikai volt francia gyarmatokról származókat. A nemzetközi jog szerint egyetlen állam sem teheti hontalanná saját polgárait.

A francia nemzetgyűlés egy nappal korábban, keddre virradó éjjel már jóváhagyta a terrorveszély kapcsán kezdeményezett alkotmánymódosítás első passzusát, amely a rendkívüli állapot szabályozásáról rendelkezik.

A szenátus pedig jelentős többséggel elfogadta kedden a 130 áldozatot követelő november 13-i párizsi merényletek éjszakáján kihirdetett rendkívüli állapot további három hónapos meghosszabbításáról szóló törvénytervezetet, amelyet a kormány részéről a fokozottnak ítélt terrorfenyegetettséggel indokoltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik