Nagyvilág

„Rabold el a csehet, fizetni fognak érte”

Kiakadt a cseh ellenzék, amiért kiszivárgott: hatmillió dollárt fizetett a cseh állam két, Pakisztánban elrabolt lány szabadon engedéséért.

A cseh ellenzék és a sajtó egy része szerint veszélybe sodorta a külföldre utazó csehek biztonságát az, hogy kormánykörökből kiszivárgott: a cseh állam hatmillió dollárt fizetett ki azért, hogy kiszabaduljon az a két fiatal cseh lány, akit Pakisztánban 2013-ban raboltak el.

A TOP 09 párt elnöke, Miroslav Kalousek azt mondta: a kormány kudarcot vallott a nemzetközi terrorizmus elleni harcban, kárt okozott a szövetségi kapcsolatokban, és ironikusan megjegyezte, hogy külföldön elkezdődhet a „rabold el a csehet, fizetni fognak érte” nevű játék.

A Polgári Demokratikus Párt a védelmi miniszter távozását követeli, aki egy másik emberrablási ügyben már elismerte: „csereüzlet” alapján sikerült megtalálni öt, Libanonban eltűnt cseh állampolgárt.

Az Egyesült Államok prágai nagykövetsége közleményében bírálta, hogy a cseh kormány „a terroristákat és bűnözőket” támogatja lépésével.

Prágai sajtóértesülések szerint a váltságdíj-ügyekkel a nemzetbiztonsági tanács foglalkozott, a rendkívül kényes információk ezekből a körökből szivárogtak ki. Bohuslav Sobotka miniszterelnök emiatt vizsgálatot rendelt el. Az ellenzék rendkívüli parlamenti ülést is szorgalmaz, a kormányoldal szerint viszont a témát a parlamenti szakbizottságok zárt ülésein kell megvitatni.

Pavel Belobrádek miniszterelnök-helyettes ugyanakkor azt mondta: a váltságdíjról szóló értesülések nem felelnek meg a valóságnak, de részleteket nem árult el. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik