Nagyvilág

Bukdácsol pályáján az új észak-koreai műhold

Nem működik jól az a műhold, amelyet a hét végén állított Föld körüli pályára Észak-Korea, széleskörű nemzetközi bírálatot váltva ki az ehhez szükséges rakétafelbocsátással, közölte hétfőn a Pentagon.

Az amerikai védelmi minisztérium egy meg nem nevezett tisztségviselőjére hivatkozva a CBS és a CNN hírtelevízió is arról számolt be, hogy a Kvangmjongszong-4 elnevezésű műhold “bukdácsol a pályáján”, ami azt jelenti, hogy a Föld légkörének megfigyelésére szánt eszköz nem megfelelően működik.

A CBS közlése szerint a műhold jeleit sem sikerült még bemérni.

Előzőleg, a nap folyamán Peter Cook, a Pentagon sajtószóvivője azt mondta, hogy az Egyesült Államok megállapítása szerint a phenjani rezsim képes volt egy műholdat vagy valamilyen más űreszközt pályára állítani, de hogy a művelet mennyire volt sikeres, annak az értékelésébe nem akart belebocsátkozni.

Hasonló kétkedéssel nyilatkozott az észak-koreai műholdfelbocsátás sikeréről kedden a dél-koreai védelmi minisztérium is.

A nemzetközi közösség nagy része úgy értékeli: a műhold pályára állítása csak ürügy volt ahhoz, hogy Észak-Korea teszteljen egy újabb, nagy hatótávolságú rakétát.

Ehhez képest John Schilling amerikai mérnök, az észak-koreai rakétaprogram szakértője hétfőn azt mondta, hogy a Phenjan által felbocsátott eszköz “csaknem ugyanolyan volt, mint a 2012-es műholdfelbocsátásához használt Unha-3 rakéta, és ugyanolyan hajtóművet használtak benne”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik