Külföld

Törökország befogad több tízezer szír menekültet

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2016. 02. 07. 13:49

Azokról a civilekről van szó, akik aszír kormánycsapatok aleppói offenzívája elől menekülnek.

“A (damaszkuszi) rezsim blokád alá vette Aleppó egy részét és ha nekik (a menekülő civileknek) nincs más választásuk, be kell fogadnunk a testvéreinket, és ezt meg is tesszük” – mondta Erdogan újságíróknak egy repülőgépen, hazafelé jövet latin-amerikai és szenegáli körútjáról – idézi Recep Tayyip Erdogan török államfőt az MTI.

Hétfő óta több tízezer nő és gyerek hagyta el Aleppót az orosz légierő által támogatott kormánykatonák és a lázadók harcai elől menekülve. Az elmúlt két napban mintegy 30-35 ezer ember érkezett Aleppóból a török határtól öt kilométerre fekvő Azaz környékére – mondta szombaton Süleyman Tapsis, a határ menti Kilis török tartomány kormányzója, aki attól tart, hogy akár 70 ezerre duzzadhat a menekültek száma.

Az Azazból a törökországi Kilisbe vezető úton fekvő oncupilari határátkelő vasárnap reggel is zárva volt, de névtelenül nyilatkozó török illetékesek azt mondták, hogy sürgős esetekben megnyitják a határt. Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter azt mondta, hogy országa jelenleg 2,7 millió szíriai menekültnek nyújt védelmet, és tartani fogja magát a “nyitott határok” politikájához. Azt nem közölte, hogy mikor nyitják meg a határt az aleppói menekültek előtt.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.