Nagyvilág

Száznál is több dél-afrikai bányász rekedt a föld alatt

Beomlott pénteken egy dél-afrikai aranybánya, aminek nyomán 115-en rekedtek a mélyben, de többségüket már sikerült kimenteni a romok alól.

A rendőrség szerint a 115 bányászból közel 80-at épségben a felszínre vittek. Mike McChesney, a bányát üzemeltető Vantage Goldfields aranytermelő cég vezérigazgatója a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta, hogy a Makonjwaan néven is ismert Lily bányában 115 munkás rekedt a föld alatt, de többségüket már felhozták a mélyből, és valószínűleg a többieket is hamarosan a felszínre viszik.

Az ausztráliai székhelyű vállalat közölte azt is, hogy a bánya a fő bejáratánál omlott be. Russel Meiring, az ER24 mentőszolgálat szóvivője később közölte, hogy még három embert keresnek.

A baleset helyi idő szerint péntek reggel 8 óra 40 perckor következett be az ország északkeleti részén fekvő Barbertonnál lévő aranybányában. A korábbi hírek még arról szóltak, hogy a bánya irodaépülete is leomlott és 52-en rekedtek bent. Erről Manzini Zungu, a bányászok és építőmunkások szakszervezetének szóvivője számolt be, információit azonban a rendőrség nem erősítette meg. Zungu közölte azt is, hogy egyelőre nem tudni, mi okozta a szerencsétlenséget.

Ez már a második borzalmas incidens két héten belül. Ez felfoghatatlan, jegyezte meg közleményében a szakszervezet.

Januárban négy bányász vesztette életét az afrikai ország északkeleti részén található Rustenburg közelében, egy platinabányában kiütött tűzben.

A dél-afrikai bányákban – amelyek a legmélyebbek a világon – az utóbbi években több súlyos baleset is történt A számos ásványkincsben bővelkedő ország jelentős bevételekhez jut az arany-, szén-, platina- és gyémántbányászatból.

(The Telegraph)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik