Nagyvilág

A szerb miniszter szerette az elé letérdelő riporternőt, de végül mennie kellett

A Balkánon kemény napjuk van a politikusoknak, kormánytisztviselőknek: Horvátországban a titkosszolgálatok vezetőjét váltották le, Boszniában vádat emeltek egy volt miniszter ellen, most pedig szexista megjegyzése miatt kell mennie Branislav Gasic védelmi miniszternek.

Hetekig tartó várakozás előzte meg a tárcavezető menesztését, Aleksandar Vucic szerb kormányfő ugyanis már december elején bejelentette, hogy egy újságírónőre tett megjegyzése miatt Gasic nem maradhat a pozíciójában.

A miniszter december 6-án tartott sajtótájékoztatóján a B92 belgrádi televízió újságírónője leguggolt, hogy a mögötte lévő kamerák elől ne takarja el a minisztert, aki ennek láttán azt mondta:

Szeretem azokat az újságírónőket, akik ilyen könnyen letérdelnek.

A védelmi miniszter később közleményben és telefonon is bocsánatot kért az újságírótól. Azt írta: nem magyarázkodik, mert “gyalázatos kijelentésére nincs magyarázat”. Viszont a Szerbiai Újságíró Szövetség megjegyezte: jó, hogy a miniszter bocsánatot kért, ugyanakkor „meggyőzőbb lett volna, ha (a bocsánatkérés) a helyszínen történik, még azt megelőzően, hogy a botrány eléri a közvéleményt”.

A szerb kormányfő ugyan már az esetet követő napon bejelentette a miniszter menesztését, de erre ténylegesen csak most került sor. A késlekedés miatt az újságírók Szerbia-szerte több tüntetést is tartottak Az újságírók nem térdelnek címmel, amellyel egyrészt a megsértett kollégájuk mellett álltak ki, másrészt a szerbiai sajtó helyzetére szerették volna felhívni a figyelmet.

A pénteki parlamenti vitán Aleksandar Vucic kormányfő is részt vett, aki a védelmi miniszter menesztésére vonatkozó javaslatát úgy indokolta: Bratislav Gasicnak a miniszterektől elvárható tisztesség és a jólneveltség megsértése miatt kell távoznia, nem pedig azért, mert rosszul végezte a munkáját.

A hét órán át tartó vita a háromnegyedénél botrányba fulladt, mert az egyik ellenzéki képviselő – a legnagyobb kormánypárt, a Szerb Haladó Párt szerint – a házelnökre nézve sértő megjegyzést tett közzé a Twitter közösségi oldalon, mire a kormánypárti politikusok kivonultak a teremből, Aleksandar Vucic pedig további két órán át folytatta a vitát a létszámában alig egytucatnyira zsugorodott ellenzékkel.

A miniszter leváltásához a 250 fős törvényhozás 126 képviselőjének szavazatára volt szükség, végül a jelen lévő 195 képviselő egyhangúlag támogatta a miniszterelnök javaslatát.

Szervezett bűnözéssel vádolják Radoncicot

Szervezett bűnözői csoport vezetése, az igazságszolgáltatás munkájának akadályozása, valamint megvesztegetés miatt emeltek vádat pénteken Fahrudin Radoncic egykori boszniai védelmi miniszter, az egyik legolvasottabb boszniai újság, a Dnevni Avaz alapítója ellen.

A szarajevói sajtó beszámolói szerint az ügyész 27 tanúval, négy szakértővel, valamint 160 tárgyi bizonyítékkal kívánja alátámasztani a vádakat. Radoncic mellett három másik személy ellen is vádat emeltek pénteken. A vád szerint a médiamágnásból politikussá lett Radoncic és társai az egyik feltételezett koszovói drogbáró, Naser Kelmendi érdekében jártak el, akinek a pere jelenleg Koszovóban folyik. Naser Kelmendit a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények mellett emberöléssel és szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsítják. A vádiratban az áll, hogy Fahrudin Radoncic megbízta Bakir Dautbasicot, a védelmi minisztérium államtitkárát, valamint élettársát, Bilsena Sahmant, hogy gyakoroljanak nyomást az ügy egyik tanújára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik