Légvédelmi rakéták Tokióban
Külföld

Több rakétával is trükközhet Észak-Korea

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2016. 02. 04. 11:09

Dél-Korea szerint szomszédjuk várhatóan észak-nyugati partvidékéről készül rakétát kilőni, Japán egy másik bázison is látott készülődést.

A szöuli védelmi tárca szóvivője szerint Phenjan az ország északnyugati részén található Szohe űrközpontból fogja felbocsátani a nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát. A minisztérium hozzátette: szükség esetén – tehát ha dél-koreai területre esne – készek elfogni ezt a rakétát vagy annak részeit.

Az NHK japán televízió ugyanakkor műholdfelvételek alapján észlelte, hogy egy mobil rakétaindító szerkezetet egy másik rakétabázisra, az észak-keleti partra szállítottak. Tokióban ebből arra következtetnek, hogy Phenjan esetleg további – kisebb hatótávolságú – rakétákat is kilőni készül.

Észak-Korea kedden jelentette be egy “műhold felbocsátásának” szándékáról szóló hírt, amit megerősített a londoni székhelyű Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) egyik szóvivője, a japán Kyodo hírügynökség értesülései szerint a tesztet a Nemzetközi Távközlési Egyesületnek (ITU) is bejelentették.

Phenjan legutóbb 2012 decemberében hajtott végre – állítása szerint – műholdfellövést. Amerikai és dél-koreai katonai szakértők szerint ugyanakkor az észak-koreai tesztek célja nem műholdak Föld körüli pályára állítása, hanem a hasznos terhet szállító, nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták tesztelése.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BUDAPEST, HUNGARY - JULY 24: Katinka Hosszu reacts during the Women's 200IM final on day eleven of the FINA World Championships at the Duna Arena on July 24, 2017 in Budapest, Hungary. (Photo by Ian MacNicol/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.