Külföld

Szexuális visszaélésekkel vádolták meg az ENSZ-katonákat Afrikában

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 02. 04. 19:29

Feltehetően az ENSZ békefenntartói által elkövetett, hét újabb szexuális visszaéléssel kapcsolatos esetet, köztük kiskorúak elleni erőszakot tárt fel az ENSZ belső vizsgálata a Közép-afrikai Köztársaságban – derült ki a világszervezet közép-afrikai missziója (MINUSCA) által csütörtökön az AFP francia hírügynökséghez eljuttatott közleményéből.

A békefenntartó misszió az afrikai ország középső részén fekvő Bambari városában azonosított hét újabb áldozatot.

A közlemény szerint az esetekre a Human Rights Watch (HRW) nevű jogvédő szervezet hívta fel a MINUSCA figyelmét január 21-én azért, hogy az áldozatok orvosi és pszichológiai kezelést kaphassanak, és a misszió felelősséget vállaljon a feltehetően elkövetett bűnökért.

Ezt követően a MINUSCA sürgősen Bambariba küldte az ENSZ belső vizsgálatait végző irodájának egyik munkatársát.

A belső vizsgálat megállapította, hogy az áldozatok közül öten kiskorúak, egy felnőtt szexuális kizsákmányolás áldozata lett, míg a hetedik személyt az ENSZ egyelőre nem tudta kihallgatni.

Az ENSZ bejelentette: a vizsgálat után hazarendelik a Bambariban állomásozó 120 kongói katonát, akik szeptember 17. óta teljesítenek szolgálatot a térségben. A laktanyát addig sem hagyhatják el.

Az ENSZ misszióinak keretében tavaly világszerte hatvankilenc szexuális erőszakkal kapcsolatos esetet regisztráltak, közülük huszonkettő érintette a MINUSCA tagjait.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.