Nagyvilág

A portugálok kicsit keménykedett az EU-val

A portugál kormány egy nappal az előtt fogadta el a 2016-os költségvetési törvény tervezetét, hogy az Európai Bizottság véleményt alkothatott volna róla.

Az Európai Bizottság a héten kedden a költségvetési terv felülvizsgálatára és szigorúbb kiadási korlátozásokra szólította fel a portugál kormányt. A módosításokról alkotott véleményét pedig pénteken, a kormány törvénytervezetének parlament elé terjesztésével egy időben hozta volna nyilvánosságra.

“A törvénytervezetet elfogadtuk”, közölte a portugál kormány szóvivője az AFP hírügynökséggel. Részleteket nem mondott, a törvénytervezetet csak azt követően hozzák nyilvánosságra, hogy a parlamenti képviselők megismerkedhettek annak tartalmával.

Szerdán a portugál kormány egy illetékese közölte, hogy az Európai Bizottság nyomására csökkentették a tervezett költségvetési hiányt és a gazdasági növekedési előrejelzést. A költségvetési hiánycélt az egy héttel korábban bejelentett GDP-arányos 2,6 százalékról 2,4 százalékra csökkentették, a GDP-növekedési előrejelzést pedig 2,1 százalékról 1,9 százalékra fogták vissza, közölte a nevének elhallgatását kérő kormánytisztviselő.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a portugál mentőcsomag eredményeinek harmadik utóértékelésére Lisszabonban tartózkodó küldöttségének csütörtöki jelentése szerint a költségvetési terv “a költségvetési szigor lazulására utal”.

A portugál reformeredmények vizsgálatán szintén részt vevő küldöttség a Bizottsági és Európai Központi Bank (EKB) képviseletében megállapította: “a strukturális reformok veszítettek lendületükből 2015-ben, fokozni kell a strukturális deficit csökkentésére tett erőfeszítéseket”.

“A portugál kormány helyes irányba mutató javaslatokkal élt”, jelentette ki Pierre Moscovici gazdasági és pénzügyekért felelő uniós biztos a bizottság téli gazdasági jelentésének bemutatása alkalmából csütörtökön Brüsszelben, hozzátéve, hogy “lenne azonban még mit tenni és remélem néhány órán belül sikerül is ebben megállapodnunk”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik