Nagyvilág

Rengeteg menekült érkezett Görögországba, többen vízbe fulladtak

A görögországi Pireusz kikötőjébe kedden újabb 1700 menekült érkezett az Égei-tenger keleti részén fekvő görög szigetekről, ahová Törökországból kelnek át tömegesen. A görög parti őrség szerint hétfőn már közel 6500 menekült érkezett Pireuszba ugyanezen az útvonalon.

Az újabb hullám annak tudható be, hogy vasárnap ért véget a görög tengerészek négynapos sztrájkja, amely értelemszerűen fékezte a menekültek továbbindulását a görög szigetekről.

A török média közben kedden délelőtt azt jelentette, hogy ismét legalább kilenc menekült, köztük két gyermek fulladt vízbe egy hajóbalesetben a török partoknál. Az újabb tragédia az Izmir tartománybeli Seferihisar település közelében történt.

Néhány napja, szombaton legalább 33 menekült, köztük öt gyermek fulladt az Égei-tengerbe, mert elsüllyedt a görögországi Lézvosz (Leszbosz) szigete felé induló hajójuk.

A pireuszi kikötőben partra tett menekültekkel kapcsolatban szemtanúk arról számoltak be a görög rádiónak, hogy keddre virradó éjjel több mint hetven, migránsokat szállító busz tartott a görög-macedón határ Idomeni és Gyevgyelija közötti határátkelőjére. A többségükben Szíriából, Irakból és Afganisztánból származó migránsok riportereknek azt mondták, hogy közép-európába akarnak továbbutazni.

Az idomeni-gyevgyelijai határátkelő vasútállomásán már hétfőn is mintegy 1600 ember torlódott össze, arra várva, hogy továbbutazhasson.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) hétfői összesítése szerint az év eleje óta, január 30-ig 62 ezer migráns érte el az Európai Uniót a vízi úton, mintegy 90 százalékuk Görögországban, a többiek Olaszországban értek partot. Januárban már 340-en vesztek a tengerbe az embercsempészek közreműködésével vállalt vakmerő átkelésük során.

Jelentésében az UNHCR emlékeztet rá, hogy 2015 júniusában, a nagy menekülthullám kezdetén 55 ezren érték el az uniót.

Jannisz Muzalasz görög bevándorlási miniszter közlése szerint ugyanakkor jelenleg a Törökországból érkezők között egyértelműen túlsúlyban vannak a nyomor elől menekülők és a gazdasági migránsok, és kevesebben azok, akiknek az élete volt veszélyben hazájában. Muzalasz szerint két hónapja, 2015 novemberében még 80 százalék volt a menekültek aránya, december-januárra azonban már 55 százalékra emelkedett a gazdasági migránsok aránya az érkezők között.

Tavaly több mint 850 ezer menekült érkezett Európába az Égei-tengeren át.

Törökországban becslések szerint mintegy 2,5 millió, a polgárháború elől elmenekült szíriai él. Novemberben a török kormány beleegyezett, hogy felveszi a harcot az embercsempész-hálózatokkal, és segít megfékezni az Európába tartó migránsok özönét. Cserébe az Európai Unió 3 milliárd euró (több mint 900 milliárd forint) támogatást ígért Ankarának a menekültek ellátására és életkörülményeik javítására, és ígéretet tett a török uniós csatlakozási tárgyalások felújítására.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik