Nagyvilág

Menekültek: az illegális tartózkodás önmagában nem sújtható szabadságvesztéssel

Nem szabható ki szabadságvesztés egy illegális határátlépőre csak azért, mert a schengeni övezet egyig tagállamában jogellenesen tartózkodik, vagy az egyik tagállamból a másikba utazik az övezeten belül, vélekedett az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának úgynevezett főtanácsnoka egy hamis papírokkal utazó ghánai bevándorló ügyében előzetesen állást foglalva.

A főtanácsnok feladata, hogy – pártatlanul és függetlenül eljárva – a rábízott ügy jogi megoldására vonatkozó javaslatot terjesszen az uniós bíróság elé. Véleménye nem köti a bíróságot, de a végső ítélet az esetek nagy százalékában egybeesik azzal.

Maciej Szpunar főtanácsnok mostani indítványában arra emlékeztetett, hogy az unión kívüli országból érkező és valamely uniós tagállam területén illegálisan tartózkodó állampolgárra két esetben szabható ki szabadságvesztés. Az egyik, ha a kiutasítási eljárást lefolytatták, és az érintett továbbra is a tagállam területén tartózkodik, a másik, ha a kiutasítási eljárás lefolytatása után az unión kívüli állampolgár – a beutazási tilalmat megsértve – újra beutazik a tagállam területére.

A ghánai állampolgár Sélina Affum a belgiumi Gentből érkező és Londonba tartó autóbuszon utazott 2013 márciusában. A francia rendőrség a La Manche csatorna alatti alagút bejáratánál feltartóztatta, mert olyan belga útlevelet mutatott fel, amely nem a saját fényképét és nevét tartalmazta. Őrizetbe viszont – a francia rendőrség indoklása szerint – már azért vették, mert jogellenesen lépett francia területre.

A főtanácsnok álláspontja szerint a ghánai állampolgárt a schengeni övezetbe lépésekor kellett és lehetett volna feltartóztatni. Affumot viszont akkor vették őrizetbe, amikor a schengeni övezetet elhagyni szándékozott (hiszen Nagy-Britannia már nem része az övezetnek). Ennek értelmében Sélina Affum egyszerű átutazónak minősül, még akkor is, ha egyébként jogellenesen tartózkodott egy schengeni tagország területén.

Mivel Affummal szemben nem folytattak le kiutasítási eljárást, és a beutazási tilalmat nem sértette meg, nem sújtható szabadságvesztéssel kizárólag azért, mert jogellenesen tartózkodik valamely tagállam területén – foglalt állást a bírósági a főtanácsnok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik