Nagyvilág

Lemondott Románia legfőbb ügyésze

Azért vették elő, mert jogtalanul száguldozott rendőri felvezetéssel.

Lemondott hivataláról Románia legfőbb ügyésze, miután a korrupcióellenes ügyészség azzal vádolta meg, hogy jogtalanul vett igénybe rendőri felvezetést. Tiberiu Nitu autójának tavaly átlagosan napi kétszer nyitottak utat a rendőrök egy 2014-es megállapodás alapján, amit a belügyminisztériummal kötöttek meg.

Csakhogy a román közlekedési törvény a rendőri felvezetést csak az államfőnek, a miniszterelnöknek és a parlamenti házelnöknek teszi lehetővé, még a miniszterek is csak különösen indokolt esetben vehetik igénybe. A legfőbb ügyészt a törvény nem is említi.

Nitu ügye azután robbant ki, ohgy a korrupcióellenes ügyészség a múlt héten eljárást kezdeményezett Gabriel Oprea volt belügyminiszter és miniszterelnökhelyettes ellen, aki rendszeresen száguldozott rendőri felvezetéssel, háromszor gyakrabban, mint az államfő. Aztán októberben a konvoját felvezető egyik motoros rendőr halálos közlekedési balesetet szenvedett.

A legfőbb ügyész többször jelezte, hogy a konvojt nem ő igényelte és nem követett el törvénytelenséget, de végül mégis bejelentette lemondását, mert, mint mondta, maga is tarthatatlannak érezte, hogy az igazságszolgáltatás egyik legfontosabb intézményének hitelét a törvénytelenség gyanúja ássa alá.

Nitunak májusban járt volna le hároméves legfőbb ügyészi mandátuma. Utódját az igazságügyi miniszter javaslatára az államfő nevezi ki. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik