Nagyvilág

Harminckét dzsihadistát fogtak el Algériában

dzsihadista-no(210x140).jpg (Array)
dzsihadista-no(210x140).jpg (Array)

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez kötődő szélsőséges csoport harminckét tagját fogták el a biztonsági erők Algéria Bumerdesz tartományában – közölte kedden biztonsági forrásokra hivatkozva a helyi média. Az el-Habar című algériai állami napilap szerint a hatóságok múlt héten számolták fel a huszonnyolc férfiból és négy nőből álló csoportot.

Az említett biztonsági forrás arról számolt be, hogy az utóbbi néhány hét leforgása alatt ez volt a második terrorcsoport, amelyet semlegesítettek a hatóságok. A nyomozás során kiderült, hogy a terrorcsoport vezetője Mohamed Merimi és felesége toborozta az új tagokat a szervezetbe.

A hatóságok az észak-afrikai ország fővárosában, Algírban őrizet alá helyezték a harminckét személyt, akik korábban megpróbáltak a polgárháború sújtotta Szíriába utazni, hogy ott csatlakozzanak a helyi dzsihadista csoportokhoz.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik