Külföld

A kínai hatóságok bezárattak egy nőjogi civil szervezetet

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 02. 02. 12:00

Bezárattak Kínában egy a nők jogait védő civil szervezetet, amely Hillary Clinton amerikai elnökjelölt-aspiráns személyes támogatását élvezi, közölte a Global Times című angol nyelvű kínai napilap.

Az intézkedés okát hivatalosan nem közölték. A Kínai Kommunista Párthoz közel álló lap megjegyezte: egyes források szerint a Csungcö (Zhongze) nevű központot azért zárták be, mert megtiltották számára a külföldi pénzek elfogadását. Nyugati médiajelentéseket idézve arról számolt be, hogy a jogsegély szervezet alapítása óta egyre nagyobb összegeket kapott amerikai alapítványoktól. Úgy tudni, támogatásából kivette részét a Ford Alapítvány, a Nyílt Társadalom Intézet (OSI), a Nemzetközi Republikánus Intézet (IRI) és a UN Woman ENSZ-szervezet.

A szóban forgó központ elődjét 1995-ben, az ENSZ égisze alatt megrendezett Nők IV. Világkonferenciáján hozták létre. A Csungcö kutatómunkája mellett jogi és tanácsadási szolgáltatást végzett egész Kínára kiterjedően immár 20 éve.

A Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó volt amerikai külügyminiszter, aki 2011-ben a Bátor Nők Nemzetközi Díjjal tüntette ki a szervezetet alapító Kuo Csien-mej ügyvédet, Twitter-üzenetében azt írta: “Ami igaz volt 1995-ben Pekingben, az igaz ma is: a nők jogai emberi jogok. A központnak fenn kell maradnia, én Kuo mellett állok”.

A Global Times kommentárjában úgy vélekedett: miközben a külföldi pénzbeli támogatások “elősegíthetik a társadalmi fejlődést, politikai szándékaik zavart idézhetnek elő a kínai társadalomban”.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.