Nagyvilág

Fellázadt Afrika a Nemzetközi Büntetőbíróság ellen

Csád puccsal hatalomra került elnökének nem tetszik, hogy a bíróság vizsgálja több véreskezű diktátor tetteit. Afrika vezetői mögé álltak.

Számos afrikai vezető támogatta azt az Afrikai Unió (AU) hétvégi ülésén előterjesztett kenyai kezdeményezést, ami a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) való közös kilépésre buzdítja az afrikai országokat – számolt be hétfőn az AFP.

A kenyai kormány, ami régóta azzal vádolja a testületet, hogy igazságtalanul vádol afrikai vezetőket, azt javasolta az AU találkozóján, hogy dolgozzanak ki egy menetrendet az afrikai országok ICC-tagságának felfüggesztésére. Az indítványt a csúcstalálkozón a jelenlévők elfogadták.

Idriss Déby, Csád 1990-ben puccsal hatalomra jutott elnöke az etiópiai fővárosban, Addisz-Abebában megtartott ülésen azt mondta, a Büntetőbíróság számos alkalommal Afrika és az afrikai államfők ellen uszít, miközben a világon sokszor megsértik az emberi jogokat, mégsem fognak perbe senkit (épp most indul egy per a dél-oszétiai háború miatt pedig). “Kettős mércét alkalmaznak” – jelentette ki Déby, akit szombaton választottak meg az AU elnökének.

Emiatt úgy döntöttünk, összehangoljuk álláspontunkat, amíg az ICC előrelépést nem tesz az ügyben.

A súlyos nemzetközi bűnesetek – mindenekelőtt emberiesség elleni vagy háborús bűnök – kivizsgálására 2002-ben létrehozott bíróság vádlottjai között számos magas rangú politikus szerepel. A testület eddig nyolc ország miatt indított eljárást, közülük mindegyik afrikai állam: Kenya, Elefántcsontpart, Líbia, Szudán, Kongói Demokratikus Köztársaság, Közép-afrikai Köztársaság, Uganda és Mali.

Múlt héten kezdődött Laurent Gbagbo volt elefántcsontparti elnök pere. Korábban az ICC ügyészei vádat emeltek Omar el-Besir szudáni és Uhuru Kenyatta kenyai elnök ellen is – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik