Nagyvilág

Egyre csóróbb az ISIS, egyre jobban támadnak az oroszok

Miközben az oroszok a legmodernebb haditechnikát készülnek bevetni Szíriában, az Iszlám Állam egyre látványosabban gyengül.

Harmadával csökkentette az Iszlám Állam (IÁ) harcosainak javadalmazását, mivel kevesebb bevételhez jut az illegális olajkereskedelemből – közölte hétfőn Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

“Az IÁ vezetése a múlt héten harmadával csökkentette harcosai javadalmazását amiatt, hogy jelentősen csökkentek a Törökországba irányuló illegális olajkereskedelemből származó bevételei, ami jelentős problémákhoz vezetett az újabb terrorista osztagok felállításában és ellátásában”

Konasenkov szerint a légicsapások a szélsőségesek harckészségét is csökkentették. Oroszország tavaly szeptember vége óta folytat légi hadműveletet Szíriában, Bassár el-Aszad szír elnök kormányát támogatva. Korábban az oroszpk bejelentették, hogy a légicsapások miatt az iszlamisták olajbevételei napi 3 millió dollárról a felére, azaz 1,5 millió dollárra csökkentek. A szervezet mintegy 8500 üzemanyagszállító tartálykocsijából közel 2000-et sikerült megsemmisíteni.

Mindeközben jön a csúcstechnika

Oroszország legkorszerűbb, Szu-35Sz típusú vadászbombázói a múlt héten megkezdték harci feladataik teljesítését Szíriában – közölte Konasenkov. A Szu-35Sz vadászbombázókat a múlt héten telepítették a Latakia tartományban lévő Hmeimim támaszpontra.

Konasenkov beszélt a törökök által emlegetett orosz légtérsértésről is. Elmondta, az orosz védelmi tárca figyelmesen és visszafogottan követte a fejleményeket, ahogy az ankarai állásponttal szolidáris NATO- és Pentagon-reagálásokat is. Szerinte Törökország nem támasztotta alá tényekkel az állítását. Konasenkov elmondta: kimerítő adatokkal rendelkeznek arról, hogy egyetlen orosz repülőgép sem sértette meg a szíriai-török határt.

Moszkvának bizonyítékai vannak arra, hogy a török hadsereg tüzérségi fegyverekkel szír területeket támad. Konasenkov a szír ellenzéktől olyan videofelvételt kapott, ami azt bizonyítja, hogy a török katonák egy szíriai települést lőnek. Az orosz védelmi tárca azonnali magyarázatot követel az incidens miatt a NATO-tól, a Pentagontól és a török hadseregtől is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik