Nagyvilág

1400 szír civil halt meg eddig az orosz bombázásokban

Mintegy 1400 civil halálát okozták Szíriában orosz légicsapások – közölte csütörtökön a Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civil szervezet.

Az ellenzéki szervezet, amely a helyszínen lévő aktivisták, szemtanúk, források, egészségügyi dolgozók beszámolója alapján ad tájékoztatást, azt is közölte, hogy az orosz támadásokban az Iszlám Állam dzsihadista szervezet 965 harcosa, valamint más felkelőcsoportok 1233 fegyverese is meghalt.

A Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató Oroszország szeptember óta hajt végre légicsapásokat Szíriában. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden azt mondta, soha senki nem szolgált bizonyítékkal, hogy Oroszország civilek halálért lenne felelős.

Szombaton az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet arról számolt be, hogy a kormánycsapatok által ostromgyűrűbe fogott Madája városába újabb 16 ember halt éhen, 33-an pedig válságos állapotban vannak, dacára annak, hogy az utóbbi időben bejuthattak élelmiszerszállítmányok a településre.

Az MSF emellett azzal vádolta a kormányerőket, hogy az életmentő orvosi eszközöket tartalmazó segélyszállítmányokat továbbra sem engedik be a városba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik