Nagyvilág

Ukrajnában tombol az influenza

A H1N1 vírust is érzékelték a szomszéd országban, ahol már 150-nél is több halottja van a járványnak.

Ukrajnában 155 ember halt meg az influenzajárvány miatt – közölte pénteken az ország egészségügyi minisztériuma. “A járványszezon kezdete óta Ukrajnában 155 ember halt meg az influenzajárványban. Ezt a laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették” – közölte az egészségügyi tárca. A fertőző betegségben eddig két, 17 évesnél fiatalabb gyermek is meghalt.

A legtöbb haláleset, szám szerint 32 az odesszai megyében volt, ugyanakkor Vinnicja megyében 13, Zaporizzsja megyében 12, Rivne megyében pedig 11 ember halt meg. Olekszandr Kvitasvili ukrán egészségügyi miniszter elmondta, hogy a megbetegedések száma az ország 18 megyéjében túllépte a járványos küszöböt, közülük 11 megyében 50 százalékkal.

Ukrajnában 2015 decembere óta terjed az új típusú, H1N1-es influenza is. Kijev főorvosa, Oleg Ruban korábban bejelentette, hogy az ukrán főváros egészségügyi hatóságai az influenzavírus új törzsét regisztrálták, a H3N2-t, amit Svájcból hurcolhattak be Ukrajnába.

A 2009-2010-es H1N1 járvány idején Ukrajnában öt hónap leforgása alatt majdnem 6,5 millió ember betegedett meg és 1127-en vesztették életüket. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2009-ben – a Mexikóban és Egyesült Államokban feljegyzett esetek után – figyelmeztetett először az emberi, a madár- és a sertésinfluenza-vírus genetikai keveredésével létrejött H1N1 okozta világméretű járványra, ami 2010-ig 214 országban összesen 18 500 halálos áldozatot követelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik