Nagyvilág

Exelnök állt a hágai bíróság elé

Laurent Gbagbo elefántcsontparti exelnök nem fogadta el 2010-ben a vereséget, polgárháborúzni kezdett, háromezren haltak meg. Vitatja az eljárást.

Megkezdődött a háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt volt elefántcsontparti elnök pere csütörtökön a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC). A tárgyaláson Laurent Gbagbo tagadta az ellene hozott felhozott vádakat.

Azért kell felelnie, mert 2010-ben, miután nem ismerte el választási vereségét, hazájában polgárháború kezdődött, amiben háromezren meghaltak, a menekültek száma pedig megközelítette az egymilliót. A négy hónapos erőszakban komoly szerepet játszottak a volt elnök utasítására cselekvő rendfenntartók. Az általuk elkövetett bűnök között a vádak szerint gyilkosság, nemi erőszak és más embertelen cselekedetek is voltak. A belháborúnak a Franciaország által vezetett nemzetközi haderő beavatkozása vetett véget.

Ugyanezen vádakkal Charles Blé Goudé egykori sport- és ifjúsági miniszternek is szembe kell nézni a büntetőbíróságon. A tárgyaláson ő is ártatlannak vallotta magát. A 70 éves Gbagbo “az igazságszolgáltatás paródiájának” nevezte a pert. A vádat képviselő Fatou Bensouda főügyész azonban azt mondta, hogy számos bizonyítékuk van a vádlottak bűnösségéről. A bíróság épülete előtt tüntetők százai gyülekeztek, akik Laurent Gbagbo felmentését követelték, mondván, hogy az egykori elnök a francia neokolonializmus áldozata.

A súlyos nemzetközi bűnesetek – pl. emberiesség elleni vagy háborús bűnök – kivizsgálására 2002-ben létrehozott bíróság vádlottjai között számos magas rangú politikus szerepel, de Gbagbo volt az első egykori államfő, aki meg is jelent a testület bírái előtt Hágában. Az ICC ügyészei korábban vádat emeltek Omar el-Besir szudáni és Uhuru Kenyatta kenyai elnök ellen is, ám előbbi nem volt hajlandó elismerni a hágai bíróság joghatóságát, utóbbi esetében pedig végül ejtették a vádakat – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik