Nagyvilág

Teherán kipaterolt egy amerikai hadihajót az iráni hadgyakorlat helyszínéről

Az iráni haditengerészet felszólított egy amerikai hadihajót szerdán, hogy hagyja el azt a térséget, ahol az iráni haditengerészet az Ománi-öbölben hadgyakorlatozik – jelentette szerdán a félhivatalos Tasznim iráni hírügynökség. Az iráni Forradalmi Gárdához közeli hírügynökség arról számolt be, hogy miután figyelmeztették az amerikai hadihajót, az azonnal elhagyta a térséget, és a “helyzet normalizálódott”.

Teherán szerint a Hormuzi-szoroshoz közeli, stratégiai jelentőségű térségben végrehajtott hadgyakorlat elsősorban az ország tengeralattjáróinak, rombolóinak, illetve rakétarendszereinek tesztelését szolgálta.

A hadgyakorlat célja, hogy megmutassa: az iráni erők képesek szavatolni a tenger biztonságát, illetve az ország tengeri határainak védelmét a Hormuzi-szorosban, az Ománi-öbölben és az Indiai-óceántól északra fekvő térségben

– közölte Habibollah Szajjari ellentengernagy az IRNA iráni állami hírügynökséggel.

A Tasznim szerint Teherán kedden figyelmeztetést adott ki más nyugati hajóknak, hogy kerüljék el a térséget, és a felhívásnak azok eleget is tettek. Január 12-én az amerikai haditengerészet két kisebb hajója tévedésből behatolt Irán felségvizeire, és a 10 fős személyzetet őrizetbe vették az iráni erők. Teherán röviddel elfogásuk után szabadon engedte az amerikai haditengerészeket.

A tengeri incidens kissé felborzolta a kedélyeket, mivel csak napokkal az előtt történt, hogy hatályba lépett az iráni atomprogramról szóló megállapodás, amelyet Teherán a nagyhatalmakkal és Németországgal kötött. Az egyezményt mindkét országban bírálták a konzervatív politikusok.

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik