Nagyvilág

Duzzad a botrány egy 13 éves orosz-német lány ügyében

Nem volt erőszak, a gyanúsítottak sem menekültek, mégis ezekre igyekszik rájátszani Oroszország.

Steffen Seibert kormányszóvivő szerdai berlini tájékoztatóján azt mondta, hogy a német hatóságoknak nyugodtan és külső zavaró tényezők nélkül kell feltárniuk a 13 éves lány ügyét, és nincs szükség arra, hogy azt bárki is felhasználja politikai céljaira.

Az orosz sajtó az utóbbi napokban ugyanis nagy terjedelemben foglalkozott az esettel, azt sugallva, hogy menedékkérők Berlinben elraboltak és megerőszakoltak egy orosz származású német lányt, a hatóságok pedig eltusolják az ügyet, hogy ne veszélyeztessék Angela Merkel kancellár menekültpolitikáját.

Lavrov is odaszólt

A beszámolók szerint jórészt az orosz sajtó híradásainak tulajdonítható, hogy a múlt héten szombaton több helyszínen – köztük a berlini kancellári hivatal előtt – tüntetést tartottak németországi oroszok a német szövetségi kormány menekültpolitikája ellen.

Német jelentések szerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is az orosz sajtó által felkínált értelmezési keretben kommentálta az esetet kedden Moszkvában, az elmúlt év orosz külpolitikáját összegző sajtóértekezletén. A miniszter a lány ügyéről szólva egyebek között kifejezte reményét, hogy Németországban nem fordul elő, hogy a “migrációs problémák” miatt “szőnyeg alá söprik a gondokat”, és a “politikai korrektség” jegyében “megszépítik a valóságot”.

A külügyminisztérium szóvivője, Martin Schäfer érdekesnek nevezte az ügy kezelését az orosz sajtóban. Hangsúlyozta: a német kormány meggyőződése, hogy “felvilágosult polgárok önállóan ítéletet tudnak alkotni mindarról, amiről az orosz vagy más sajtóban beszámolnak”, és

hosszabb távon mindig érvényes, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.

A szexuális kapcsolat kölcsönös megegyezés alapján létesült

Német hírportálok beszámolói szerint a berlini ügyészség kedden a rendőrség korábbi közleményeit megerősítve arról tájékoztatott, hogy semmi nem utal emberrablásra és nemi erőszakra a január 11-12-én nagyjából 30 órára eltűnt 13 éves lány ügyében.

Ugyanakkor két ember ellen kiskorú sérelmére elkövetett szexuális visszaélés gyanújával eljárást indítottak. Az eddig rögzített adatok arra utalnak, hogy a szexuális kapcsolat ugyan kölcsönös megegyezés alapján létesült, mégis bűncselekményről van szó, mert az egyik fél kiskorú – mondta az ügyészség egy szóvivője.

Hozzátette, hogy egyik gyanúsított sem menekült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik