Nagyvilág

Ban Ki Mun szerint provokáció az izraeli telepek építése

Az ENSZ-főtitkár azt is megkérdőjelezte, hogy az ország valóban elkötelezett lenne a helyzet rendezése iránt.

Provokációnak nevezte Ban Ki Mun, hogy Izrael folytatja a telepek építését az általa megszállt területeken. Az ENSZ-főtitkár szerint ez megkérdőjelezi, hogy az ország valóban elkötelezett lenne a feszültség rendezése iránt.

Izrael 1967-ben foglalta el Kelet-Jeruzsálemet, a Gázai-övezetet és Ciszjordániát, ahol a palesztinok önálló államot akarnak létesíteni. A béketárgyalások 2014 óta megfeneklettek, az elmúlt hónapokban pedig fellángolt az erőszak a palesztinok és az izraeliek között.

Ban Ki Mun azt mondta: nyugtalanítja, hogy az izraeli kormány több mint 150 új otthon építésének tervét fogadta el az elfoglalt Ciszjordániában. Mindez csak növeli a feszültséget és aláássa a politikai előrelépés lehetőségét – közölte a főtitkár az ENSZ biztonsági tanácsának ülésén.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök elutasította Ban Ki Mun szavait. „A palesztin gyilkosok nem akarnak államot létesíteni, ők azt nyilvánították ki, hogy el akarnak pusztítani egy államot” – mondta, hozzátéve, hogy szerinte „az ENSZ régóta elveszítette semlegességét és erkölcsi hátterét”.

Az izraeli telepek építését az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete is kifogásolta, igazat adva a főtitkárnak. Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben egyébként összesen mintegy 550 ezer zsidó telepes és több mint hárommillió palesztin él. (Reuters)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik