Nagyvilág

Tősgyökeres brit srác csatlakozott az Iszlám Államhoz

Felmenői között egy közel-keleti vagy muzulmán sincs, az osztály kedvencéből lett terrorista.

Megtalálták az első, nem közel-keleti származású britet, aki csatlakozott az Iszlám Államhoz. Jack Letts családjának semmi köze az iszlámhoz, és más valláshoz sem. Korábban egy oxfordi iskolában tanult, afféle osztály bohóca volt, néha alkoholt is fogyasztott vagy füvezett a haverjaival. Az apja kertész, az anyja egy könyvkiadó szerkesztője.

Semmi nem utalt arra, hogy Jack radikalizálódni fog, az arab tavasz idején, még 16 évesen viszont elkezdett érdeklődést mutatni a Közel-Kelet iránt, arabul kezdett tanulni és eljárt egy oxfordi mecsetbe. Barátai szerint nem itt találkozott a szélsőségekkel, hanem kisebb, zártkörű imádságok alkalmával.

Jack, miután áttért, 18 éves korában elutazott Szíriába. Szüleinek azt mondta, Kuvaitba megy arabul tanulni, már ez is rendkívül aggasztotta őket, de 2014 szeptemberében üzent nekik, hogy feleségül vett egy iraki nőt és csatlakozott az Iszlám Államhoz.

Volt osztálytársai azt mondják, Jacket sokan szerették a suliban, ezért is teljesen értetlenül állnak a történtek előtt. Úgy tudni, először a dzsihádisták fellegvárában, a szíriai Rakkában élt, most pedig feleségével és kisfiával, Muhammeddel az iraki Falludzsában, és részt vesz a harcokban a terrorszervezet oldalán. (The Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik