Nagyvilág

Legalább húsz halott volt a mogadishui terrortámadásban

Legkevesebb húsz halottja volt annak a merényletnek, amelyet a szomáliai főváros, Mogadishu egyik tengerparti étterménél mellett követtek el dzsihadista fegyveresek – közölték pénteken a hatóságok.

A támadás csütörtök este kezdődött azzal, hogy egy öngyilkos merénylő működésbe hozta a járművébe rejtett pokolgépet. Ezt követően a fegyveresek lövöldözve behatoltak a Beach View Cafe and Lido Seafood nevű – kormánytisztviselők és a fővárosi elit által szívesen látogatott – étterembe, és túszokat ejtettek.

A szomáliai biztonsági erők röviddel a támadás után a helyszínre érkeztek. Szemtanúk lövésekről számoltak be, miután a hatóságok ostrom alá vették az épületet. A kibontakozó harc péntekre megszűnt. Egyelőre nem tudni, hogy a húsz halottba a hatóságok beszámították-e a megölt támadókat. A terrortámadás elkövetését a szomáliai as-Shabaab dzsihadista szervezet vállalta magára.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges al-Shabaab több ezer ember haláláért felelős Szomáliában. A szervezet korábban Szomália jelentős részét – a fővárost is – uralta, de az elmúlt években az afrikai uniós katonák segítségével sikerült kiszorítani Mogadishuból és az ország nagyobb városaiból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik