Nagyvilág

Amerikai egyetemistát tartóztattak le Észak-Koreában

Phenjan szerint ellenséges tevékenységet végzett, amely mögött az amerikai kormány áll.

Észak-Korea közölte, hogy letartóztattak egy amerikai egyetemi hallgatót, aki „ellenséges tevékenységet” végzett és „rombolta az ország egységét”. A Koreai Központi Hírügynökség tájékoztatása szerint Otto Frederick Warmbier turistaként érkezett az országba, és az általa elkövetett – de nem részletezett – cselekedet mögött az amerikai kormány áll.

A kínai székhelyű utazási iroda, melyen keresztül Warmbier Észak-Koreába utazott, megerősítette, hogy az egyetemistát január másodikán őrizetbe vették. „Kapcsolatban állunk a családdal, az amerikai külügyminisztériummal és a phenjani svéd nagykövetséggel, minden tőlünk telhetőt megteszünk a szabadon engedéséért” – mondta az utazási iroda képviselője. Az Egyesült Államok észak-koreai képviseletét Svédország követsége látja el.

Tavaly egy dél-koreai születésű, kanadai állampolgárságú lelkészt tartóztattak le és ítéltek életfogytiglanra, idén januárban pedig a CNN-nek is nyilatkozott az a koreai-amerikai férfi, akit kémkedés vádjával vettek őrizetbe. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik