Nagyvilág

Palesztinok és telepesek estek egymásnak Hebronban

A telepesek titokban megvásárolt ingatlanokat akartak birtokba venni.

A telepesek feszítővasakkal behatoltak két, állításuk szerint néhány napja palesztinoktól titokban megvásárolt épületbe a város szívében, a zsidók és muzulmánok által egyaránt szent helynek tekintett Pátriárkák Sírja közelében.

A közszolgálati rádió jelentése szerint mintegy húsz lakás és négy üzlethelyiség tulajdonjogát szerezték meg, amit ügyvédjeik a közigazgatási hatóságok kiérkező képviselői előtt iratokkal próbáltak igazolni.

Több telepescsalád gyermekeikkel be is költözött a birtokuknak tekintett házakba, amit a palesztinok kődobálással próbáltak megakadályozni.

A helyszínre érkező izraeli biztonságiak tömegoszlató eszközökkel felszámolták a zavargást, majd az ügy tisztázásáig lezárták az épületek kapuit. Az izraeli katonai szervek bejelentették, hogy a nyugalom fenntartása érdekében megerősítik a városban tartózkodó egységeiket.

Zeév Elkin, a telepeseket támogató Likud párt által delegált bevándorlásügyi és Jeruzsálemért felelős miniszter úgy nyilatkozott, hogy a telepesek jogszerűen megvett házakba hatoltak be, és méltatta őket a “zsidó jelenlét” kiterjesztéséért a városban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik