Nagyvilág

Agyhalál egy francia gyógyszerkísérlet során

Öt embernek súlyosan veszélyeztette az egészségét egy kísérleti gyógyszer, egy pedig kómába esett Franciaországban egy klinikai teszt során – jelentette be az egészségügyi miniszter. (The Independent)

A kísérletet Rennes-ben végezték csütörtökön, de nem tették közzé, hogy mit is teszteltek pontosan. Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter elutazott a megánkórházba meglátogatni az ott kezelt csoportot, és az esetet nagyon súlyos balesetnek írta le.

A BBC News szerint gyógyszertesztet felfüggesztették, a cég pedig visszahívja a részt vevő önkénteseket. Az még egyelőre nem világos, hogy hány embert érint az ügy.

A kíséleti alanyok szájon keresztül vették be a  készítményt, amelyet egy európai laborban fejlesztettek ki, amelynek volt erre engedélye – derül ki a minisztérium közleményéből.

Meg nem erősített információk szerint egy kannabiszalapú fájdalomcsillapítóról lehet szó.

Az Independent szerint az emberkísérlet során egy molekula biztonságát, toleranciáját, és gyógyászati tulajdonságait vizsgálták egészséges önkénteseken.

A hat páciens közül egyet az Rennes-i Egyetemi Kórház intenzív osztályán ápolnak, és ugyancsak itt kezelik a többi öt beteget.

A francia gyógyszerészeti ügynökség (ANSM) vizsgálatot rendelt el a laboratórium ellen.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik